Békés vármegye

2024.09.01. 18:51

Ezt néztétek ezen a héten

A hét zárásaként mutatjuk a legnézettebb heti videóinkat.

Beol.hu

Nézzük, mi érdekelte leginkább olvasóinkat

Forrás: shutterstock

A vadrizs különleges gabonafélének számít, melynek termesztése egyre nagyobb figyelmet kap Magyarországon. A napokban kezdték meg lánctalpas kombájnokkal az aratását Gyomaendrődön is.

Különleges, a főszereplő által jól ismert helyszínen, a Hármas-Körös partján köszöntötte pénteken este sok száz ember Gyomaendrőd díszpolgárát, a Tokióban egyes hajóban arany-, néhány hete Párizsban Nádas Bencével 500 méteren olimpiai ezüstérmet szerző kajakost, Tótka Sándort.

„Szilvalekvárt főzünk németesen, ahogy nagyanyáink is tették”. Ezzel a jelmondattal rendezték meg a hagyományos Németvárosi Szilvalekvárfőzést szombaton Gyulán, a patinás Máriás házban.

Nem volt szokványos a békéscsabai tévétorony melletti pályán megtartott szerdai tréning. Nem akárki, hanem egy, már nemzetközi színtéren is komoly eredményekkel büszkélkedő, júliusban világbajnoki címet szerző orosházi tehetség, Zanócz Noel repesztett a pályán.

Ismerkedni, összekovácsolódni igazi gimis közösséggé és remekül szórakozni – ezt várják a fiatalok, akiknek ezt nyújtja Orosházán, a Táncsics gimnázium elsőseinek a szerdán kezdődött gólyatábor. A város utcáin nagy csomagokkal érkező diákoktól volt hangos reggel a középiskola környéke, majd izgatottan várták a gólyatábor megnyitóját. Kíváncsiak voltunk mi is, mi mindenre készülnek idén a szervezők.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában