Így került 180 éve 120 csabai szlovák család Ambrózfalvára

A település névadója Ludvig von Ambrózy, vagyis báró Ambrózy Lajos – elevenítette fel a Délmagyarországnak Csirik László.

– A budai levéltárban megtaláltam az eredeti aláírását is – mondta Csirik László. – Ambrózy temesi, kincstári jószágigazgató volt, a monarchia tisztségviselője. A temesi jószágigazgatóságnak két kihelyezett központja volt akkoriban, az egyik Pécskán. Oda fordult a 120 evangélikus vallású békéscsabai szlovák család segítségért. 1843 nagyon aszályos év volt, ezért szerettek volna máshová költözni. Először a kövegyi pusztából ajánlott nekik a kincstár egy részt, de azt kicsinek találták. Utána a pitvarosi puszta egy részét kínálták fel nekik, a mai Ambrózfalva területét. A terület korábbi bérlői pitvarosi gazdálkodók voltak, akiknek éppen akkor járt le a bérleti szerződésük.

A csabai szlovákok vállalták a dohánytermesztést

Báró Ambrózy Lajos a kincstártól azt kapta feladatul, hogy dohánytermesztő községeket hozzon létre a monarchia dohányszükségletének kielégítésére. Első körben a pitvarosi bérlőknek ajánlották fel a lehetőséget, de zömük, nagyjából kétharmaduk, ezt nem vállalta. Az új otthont kereső békéscsabai evangélikus szlovákok viszont éltek a lehetőséggel.

Minden család húsz holdat kapott

– 1844. április 17-én írta alá 103 család, férj és feleség a 20 éves szerződést, a szám rövid időn belül 120-ra egészült ki. Köztük volt Csirik András, a szépapám is – emlékezett Csirik László. – Minden család húsz holdat kapott, ebből egy hold belterületen, a többi külterületen volt. A belterületi rész lett a házhely. A szerződés a monarchia érdekeit szolgálta, ezért a bérlők igencsak bizonytalanságban érezték magukat. Ha bármi okból nem teljesítették volna a szerződésben foglaltakat, akkor a portát kötelesek lettek volna eredeti állapotba visszaállítani, vagyis le kellett volna bontaniuk a házat, a fákat pedig kivágni. Csak úgy lehetett elköltözni, ha találtak valakit a helyükre, aki folytatta a dohánytermesztést. Éppen ezért az első időkben házat nem is építettek, csak kunyhókban, viskókban éltek. 

A kapott terület egynegyedén kellett dohányt termeszteni, a többit, egy előírt vetésforgó szerint, szabadon használhatták. A dohánytermés felét, amellett, hogy a területért bérleti díjat fizettek, le kellett adni, a másik felére pedig elővásárlási joga volt a kincstárnak. Az eszközeik kezdetlegesek voltak, ráadásul az időjárás akkoriban sem mindig fogadta kegyeibe az embereket.

A lakosságcsere megváltoztatta a helyzetet

A település nemzetiségi összetétele 1947-ben a Benes-dekrétumok nyomán végrehajtott szlovák-magyar lakosságcsere során változott meg, amikor a szlovákok többsége a jobb élet reménysége miatt Ambrózról kitelepült, Csehszlovákia szlovákiai feléből pedig magyarokat telepítettek ide. Körülbelül 500-an, a lakosság 40 százaléka költözött ki Farkasdra és Negyedre.

– Komoly agitáció folyt a faluban. A könyvünkben van is egy plakát, amin az olvasható: „A szülőföld hív!” Nem mindenki dőlt be az agitációnak. Édesapám azt mesélte, hogy az ambróziak különvonattal mentek Békéscsabára egy demonstrációra, olyan táblát is vittek magukkal, amin az állt, hogy „Nem megyünk Szlovákiába”. Vagyis voltak, akik maradtak, többek között az én szűk családom is, de a rokonok közül többen elmentek – mesélte Csirik László.