Összefoglaló

3 órája

A nap legfontosabb hírei egy helyen – 2024. október 1.

A kedd sem telt eseménytelenül Békésben; nézzük mi-mindenről írtunk 2024. október 1-én.

Beol.hu

Ismét elhoztuk a leglényegesebb híreket

15 éves diáklány mentette meg a horrorbalesetben megsérült magyar színésznőt. A lány a Tényeknek mondta el, hogyan alkalmazta az iskolában tanult elsősegély-ismereteit a a súlyosan sérült nő ellátásához, amíg a mentők kiérkeztek.

Vádemelés: több év börtön várhat a kisfiút felrúgó karateedzőre. A nyolcéves kisfiút idén nyáron a Szolnoki Kalandparkban felrúgó férfival szemben szabadságvesztést indítványoz az ügyészség.

Egytonnás, a második világháborúból itt maradt légibomba került elő Ferencvárosban, szombaton a helyszínen hatástalanítják majd.

A világ egyik legjelentősebb kutatóintézetébe látogattak el nemrég a békéscsabai Szeberényi Gusztáv Adolf evangélikus gimnázium emelt szintű fizika érettségire készülő diákjai. A fiatalok a svájci CERN-ben egy magyar kutatásvezetőt is megismerhettek.

Vesztegetés bűntette miatt emelt vádat a Békés Vármegyei Főügyészség és vádiratában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt egy 22 éves büntetlen előéletű békéscsabai férfival szemben. A férfi a közérdekű munka büntetés fiktív leigazolása érdekében akarta „megkenni”, meg akarta vesztegetni a munkahelyi vezetőjét.

A Budapest-Szolnok-Békéscsaba vonalon előre tervezett éjszakai, zajjal járó karbantartást végeznek a vasúti pályán – közölte a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága.

Félpályás útlezárásra kell készülni felújítási munkálatok miatt a Franklin-Szerdahelyi utcai aluljárónál – ismertették az önkormányzatnál. A munkák október 4-én, pénteken kezdődnek és 5-én, szombaton véget is érnek, tehát a félpályás útlezárás csak ideiglenes lesz.

Tavasszal és ősszel összesen több mint harmincezer 1-8. évfolyamos diák érkezett a felújított és modern Zánkai Erzsébet-táborba háromnapos, kétéjszakás turnusokban – tájékoztatta a családokért felelős államtitkár kedden az MTI-t.

A szemétszállító cég által kiküldött ürítési naptár alapján nem tartanak ősszel lomtalanítást a városban. Szarvas Péter polgármester egy korábbi sajtótájékoztatón azt mondta, tárgyalnak arról, hogy lesz-e idén ősszel lomtalanítás Békéscsabán. Információink szerint a téma egyelőre nem került le a napirendről.

Van szándék a kormány részéről, hogy befejezzék a Modern Városok Program keretében elindult, ám eddig be nem fejezett békéscsabai projekteket – ismertette a közelmúltban tartott sajtótájékoztatón Szarvas Péter polgármester. Sorolta is, hogy mi a helyzet az egyes fejlesztésekkel.

A tengeriben változó mértékű toxintartalom mutatható ki Békésben. A kukorica felvásárlási ára nagyban függ ettől. A Békés Vármegyei Betakarítási Koordinációs Bizottság hétfő délutáni, békéscsabai ülésén elhangzott, – a gazdálkodók tapasztalatai alapján –, koránt sincs akkora mértékű toxinfertőzöttség a vármegyében, mint amilyenről beszámoltak. A bizottság javasolta a gazdáknak, hogy független szakértővel végeztessék el a toxinvizsgálatot.

Ahogy egymást, úgy a robotokat is szavak nélkül érthetjük. A HUN-REN-ELTE Összehasonlító Etológiai Kutatócsoport és a Debreceni Egyetem szakemberei azt vizsgálták, hogy az állatok esetében is megfigyelhető, távolodást vagy közeledést kiváltó nem verbális hangjelzések szabályszerűségei átültethetők-e mesterségesen létrehozott gépi hangokba.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában