Békéscsaba

3 órája

Testközelből láthatták a CERN részecskegyorsítóját az evangélikus iskola diákjai

A világ egyik legjelentősebb kutatóintézetébe látogattak el nemrég a békéscsabai Szeberényi Gusztáv Adolf evangélikus gimnázium emelt szintű fizika érettségire készülő diákjai. A fiatalok a svájci CERN-ben egy magyar kutatásvezetőt is megismerhettek.

dr. Nagy Szilvia

Köveskúti Péter igazgató elmondta, több éve szerveznek tanulmányi kirándulásokat Magyarországon belül, jártak már a debreceni Atommagkutató Intézetben, a szegedi lézerlaboratóriumban és a Paksi Atomerőműben is, most pedig a CERN-be jutottak el.

CERN, részecskegyorsító, evangélikus iskola
A CERN-ben, a korábbi részecskegyorsító, a LINAC1 berendezés előtt.

– Sokunk nagy álma volt eljutni a CERN-be, az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet fél városnyi intézetébe. Ez a világ legnagyobb részecskefizikai laboratóriuma, a Nagy hadronütköztető (LHC) és a World Wide Web (WWW vagy röviden Web) születési helye – sorolta az igazgató, aki három pedagógustársával és tizenkét diákkal töltött el négy tartalmas napot a francia-svájci határnál lévő Genfben. Hozzátette, a tanulmányi kirándulás szervezése már májusban megkezdődött; akkor regisztráltak a központ ingyenes idegenvezetésére.

A jelenlegi részecskegyorsító, a LINAC4.

– Genfben elmagyarázták, hogyan működnek a mérőeszközök, hogyan gyorsítják fel az óriási berendezésekben a hidrogénatom protonját. Láthattunk egy korábban használatos gyorsítót is, ami ma már muzeális tárgy, emellett a működő szerkezetet is megnéztük. Bejutottunk a Nagy hadronütköztető (LAHC) bemutatótermébe, ahol maketteken ábrázolták az építmény működését. A diákoknak mindez hatalmas élményt jelentett, sokszor többet értettek az angol nyelvű szakmai tárlatvezetésből, mint mi, felnőttek – sorolta Köveskúti Péter.

– Megismerkedhettünk a jelenlegi kutatásokkal és találkozhattunk dr. Novák Mihály kutatásvezetővel is, akitől nem csak természettudományos szempontból kaptunk életre szóló útravalót – tette hozzá a a BEG egyik végzős diákja, Uhrin Dániel. A fiú, aki emelt szinten tanulja a matematikát és a fizikát, kiemelte, a magyar szakember mesélt nekik saját tanulmányairól, és arról, hogy bár az élet nem oda vetette, ahova eredetileg tervezett menni, de véletlenek nincsenek, örül annak, ahol most tart. 

A Nagy Hadronütköztető látogatóközpontjában.

A diákokat megérintette, mennyit fejlődött a CERN által a világ

– Arra bátorított minket, hogy merjünk a saját fejünk után menni, mert a végére kerek lesz minden. Engem személy szerint nagyon megfogott a CERN története, az, hogy hetven év alatt mennyit fejlődött a világunk. A részecskéket nagyon magas sebességre képesek felgyorsítani; amikor azok egymásnak csapódnak, több kisebb részecskére bomlanak szét. Ezt a pillanatot lassítják le, nézik vissza és igyekeznek kikövetkeztetni, milyen anyagok keletkeznek. Hallhattunk antianyagokról, a rákkutatás fejlődéséről. A tudás, amit gyűjtenek, messzire vezet, egészen a világ keletkezéséig, a teremtéstörténet és a természettudományok összefüggéséig – részletezte a fiatalember, aki társaival eljutott a chammonix-i gleccser belsejébe és genfi Nemzetközi Reformáció Múzeumába is a tanulmányi kirándulás alatt.

– A közösség sokat kap egy-egy ilyen túra alkalmával, másrészt tanárainkat is megismerhetjük egy másik oldalról. A tudomány asztaláról is kapunk egy jó nagy szeletet, láthatjuk, hová lehet eljutni az emelt szintű fizika érettségitől. Úgy érzem, az átéltek hatására tudatosabban döntünk a továbbtanulásunkról – összegezte Uhrin Dániel.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában