Csabán rendez Koltay Gábor

– Idén lesz 37 éve, hogy bemutatták az „István, a király” rockoperát az ön rendezésében, mi lehetett az akkori euforikus sikernek a titka?

– Amikor 1983-ban színpadra vittük az „István, a király”-t, sokkal nagyobb hatása volt, mint amit remélni mertünk. Talán azért is, mert egészen másfajta Magyarország volt akkor. Azok a jelképek, amik a darabban megjelentek, megdöbbentően hatottak a közönségre. Például a magyar zászlót kifeszíteni ebben az időben csak úgy lehetett, ha mellette volt egy vörös zászló is, de a mi játékunkban csak a nemzeti lobogónak volt helye.

– Ekkor ismerte fel, hogy a zene segítségével milyen fontos gondolatokat lehet közvetíteni, kimondani?

– Emlékszem, az „István, a király” szabadtéri előadásain tízezrek csüngtek a fákon, mert másképpen alig láttak, hiszen nem volt rendes nézőtér. Majd az egyik pillanatban gyertyákat vagy az alattuk lévő újságot gyújtották meg, katartikus élmény volt. Ott éreztem meg, hogy micsoda érdeklődés van az emberek lelke mélyén a valós történelmi konfliktusok őszinte, mély átélését illetően, aminek igencsak híján voltunk akkoriban Magyarországon.

– De a zene nem csak a darabjaiban, az életében is meghatározó szerepet játszik. Honnan ered ez a rajongás?

– Tinédzserként, 14 évesen, mikor a világra nyitottam a szemem, jelent meg a beatzene, amely később korosztályokon átívelő módon, mindannyiunkat megbabonázott. Ez nemcsak egy zenei forradalom volt, hanem egy életforma, amely a művészeti ágak mindegyikére hatott. És bár legtöbben ekkor még nem nagyon tudtunk angolul, tökéletesen megértettük a dalok üzenetét. Még most is hallom, ahogy a Luxemburg rádióból recsegve-ropogva felcsendült a Love Me Do című The Beatles-klasszikus, szinte megigézett minden sora. Emellett édesanyámnak szintén komoly szerepe volt abban, hogy a mai napig, műfajtól függetlenül, imádom a zenét. Énektanárként rendszeresen vitt minket az Operába, hallgattatta velünk otthon a lemezeket.

– A rendezései során mindig nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy felhívja a figyelmet nemzetünk értékeire. Így van ez A Megfeszített című darab esetében is?

– Az előadás a mai világunkba átemelt bibliai történetet mesél el. A Jónak és a Rossznak a küzdelmén keresztül arra keresi a választ, hogy korunkban milyen emberi szándékok, morális értékek állíthatók szembe az emberiség szellemi, erkölcsi romlását célzó folyamatokkal. A bibliai történetből elinduló és erőteljesen a mába hozott cselekménnyel elsősorban figyelmeztetni szeretném a nézőket arra, hogy azok az értékek, amelyek a világ legszebb könyvében olvashatók, tehetik szebbé, jobbá a világot. A mi feladatunk pedig – akik sok emberhez tudunk szólni –, hogy ezeket az értékeket közvetítsük.

Könyvek őrzik a gondolatokat

Koltay Gábor filmes és színházi munkája mellett könyveket ír. Történelmi témájú kötetei a magyarság kiemelkedő személyiségeit, sorsfordító eseményeit mutatják be.

– Rendezőként rengeteg emberrel találkoztam. Azonban, mivel csak rövid mondatok kerülhettek be a filmekbe, a beszélgetésekből sok értékes gondolatnak nem maradt nyoma. Az első könyvek úgy születtek, hogy ezeket összegyűjtöttem. Majd mikor a Trianon című filmet készítettem, a felkutatott háttéranyagot próbáltam meg könyv formájában is összefoglalni. Legutóbb pedig, Boross Péterrel, az egykori, Antall Józsefet követő miniszterelnökkel készítettem egy háromszor ötvenperces portréfilmet. Rendkívül őszintén mesélt az életéről, a világháborúkról, az akkori Magyarországról és a rendszerváltás utáni harminc évéről. A több mint húszórányi beszélgetést könyv formájában örökítettem meg – ismertette a Balázs Béla-díjas rendező.