A sallangfűzés csínját-bínját is megtanítják a népművészek csabai alkotótáborában - videóval

A 18-19. században az önellátó parasztgazdaság tárgyai idővel átminősültek iparművészeti alkotásokká. Holott ezeknek ma is használati értéke van. Ezért a foglalkozásainkon, arra törekszünk, hogy a résztvevők olyan hagyománykövető eszközöket, tárgyakat készítsenek, amelyek a mai kor igényeinek is megfelelnek, használható, viselhető alkotások. De nem csak az adott mesterség technikáját ismerik meg a résztvevők, hanem azt a szellemiséget, kort is, amelyben ezek a tárgyak egykor születtek – ismertette Pál Miklósné, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület elnöke.

Ottjártunkkor az egyik teremben éppen a kisült mézeskalácsokat díszítették a táborozók. 

– Egy lakodalmas kalácsot készítünk ezen a héten, amit a hagyomány szerint a menyasszony édesanyja, vagy a keresztanyja adott ajándékba, hogy ezzel kívánjon boldogságot, hosszú szerelmet az ifjú párnak – osztotta meg velünk Kádár Manni, Magyar Kézműves Remek díjas mézeskalács-készítő, a foglalkozás egyik vezetője. 

Innen utunk a szíjgyártónyergesekhez vezetett, akik ezen a héten a lószerszámok szabását, díszítését, csipkézését és domborítását tanulják.

– Ezt a sallangfűzési technikát csak a magyar szíjgyártók alkalmazták a lószerszámokhoz. Az így készült szíjakat pedig kizárólag ünnepnapokon, felvonulásokon tették, teszik fel a lovakra – avatott be minket Kurtics Attila, népi iparművész, bőrműves, a foglalkozás vezetője.

Pár lépésre a szíjasoktól, a Kocsor Imréné, kosárfonó, népi iparművész, a Népművészet Mestere és tanítványai mutatták be legújabb alkotásaikat. Révész Péter éppen első szögletes kosarát fejezte be, melyen másfél napig dolgozott. 

– Komoly kihívás megtanulni ezt a mesterséget, ugyanakkor rendkívül jó érzés megélni azt, hogy sok izzadság árán egy kézzelfogható és használható tárgy születik a kezem alatt – fogalmazott a táborozó.