Újjávarázsolták a ládafia mélyén talált kincseket – videóval

A kiállításmegnyitón Pető Ibolya, a Jaminai Közösségi Ház vezetője köszöntötte az egybegyűlteket, majd a békéscsabai Bartók művészeti iskola (János Hajnalka énektanár) növendéke, Szombati Luca énekelt.

Ünnepi beszédében Nagy Ferenc alpolgármester hangsúlyozta, a kézműves hímzés magyar, népi motívumait szinte az egész világon ismerik, hála az asszonyoknak, akik nem engedik, hogy a technika, a sokféle motívum feledésbe merüljön. A jaminai alkotók tiszteletet érdemelnek, mert összetartva, lelkesen őrzik, és adják tovább a hagyományokat. 

A kiállítást Hajnal Edit, a Csabagyöngye Kulturális Központ igazgatóhelyettese nyitotta meg. Kiemelte, a nagyanyai örökségek nem maradtak a fiókok, szekrények mélyén, Baráth Éva szakkörvezető ötletének köszönhetően újjászülettek. 

Baráth Éva szakkörvezető elmesélte, néhány éve a keresztapukája felesége hívta át magához; anyagokat, fonalakat, textillel telt zsákokat adott neki, azzal, hogy ha gondolja, válogasson belőle, mielőtt kidobják a maradékot. 

– Elhoztam mindet. Csak pár hónap múlva néztem meg a zsákok tartalmát, s igazi kincsekre leltem. Időközben keresztanyukám elment, de itt hagyott valami olyat, amit kötelességemnek érzek megőrizni, tovább gondolni, átadni az utókornak, meglepni vele lányomat, az unokámat. Az egyik zsák két kisgyermekkori hímzést rejtett, amiből egy neszeszer és egy frissen tartó kenyereszsák készült. Innen jött az ötlet, hogy nagyanyáink örökségét érdemes újragondolni, kicsit átvarázsolni, a mai korban is használható tárgyakat alkotni belőlük. Szakköröseimnek is tetszett az ötlet, mindenki felkutatta a ládafiát, összegyűjtöttük a holmikat, amit annak idején őseink használtak, hordtak. Valamennyit átalakítottuk, átszabtuk, kihímeztük, így készültek el a kiállított darabok – sorolta Baráth Éva, aki Bencsik Jánosné Klárival, Czigléczki Jánosné Gabival, Horváth Mihályné Icussal, Járvás Istvánné Marikával, Kisdiné Dr. Aradszki Ildikóval, Kovács Zoltánné Erzsikével, Molnár Györgyné Erzsikével, Pribojszki Pálné Katival, Wolf Mihályné Marikával és Zahorán Andrásné Zsófival dolgozott a tárlat anyagán. Megmentették a hímzett mintarészeket a nagymamák szétfoszlott törölközőiből, így születtek tűzhelyre akasztható konyharuhák, edényfogók, táskák. Autentikus és modern találkozását ötvözik a vászonszatyrok, a zsebkendőtartók, a patchwork terítők, ajándéktasakok. Azsúrból lett az összehúzó zsinór helye, liszteszsákból a tarisznya, párnahuzatból a függöny, madeiracsipkéből a szatyor, régi törölközővászonból a „Jamina varázsa mintás” füzetborító, a kispárnahuzat. Régi terítőkből varázsoltak az asszonyok üvegruhákat, szemüvegtokokat, kenyereszsákokat, poháralátéteket. A megmentett leánykori monogramm egy patchwork technikával készült párna középső elemébe került, születtek saját kötények is. Hímeztek öreg textilre új falvédőképet, egy valamikori aratókendő komádi mintát kapott, a néhai szakkörtárs csipkéjét pedig párnahuzatba mentették. Kezeik nyomán megújhodtak a régi háziszőttesek, vásznak, ágynemű örökségek. Szalagokkal, zsebekkel, zsinórral élhetnek tovább az egykori holmik a gyerekek, unokák, dédunokák lakásdíszeként.

– Egykori kolléganőm is hozott egy elődrukkolt házivásznat, amit még édesanyja kezdett hímezni. Elvállaltam a befejezését, de félretettem. Most leltem rá, amikor erre a projektre készültünk. Édesanyám szép fehér fonallal kihímezte, én körbeszegtem, és egy gyönyörű, ma is használható futó lett belőle. Öröm látni azt is, milyen jól mutat az öreg vásznakból megvarrt patchwork terítő, megbolondítva kicsit a régi cérnagombokkal, és a modern csipkével – sorolta, hozzátéve, hogy a szakkör titka a csapatszellemben, összetartásban, lelkesedésben rejlik. 

– Hímzünk, varrunk, kézműveskedünk, utazunk, jótékonykodunk. Télen százhúsz télapózacskót készítettünk el, most ugyanennyi nőnapi ajándékok hímzünk az orosházi üveggyár dolgozóinak. Magyarország ruhájára is mi hímezzük a hatvannégy vármegye címerét, ezek közül bármelyiket örökbe lehet fogadni jelképes összegért.