Fesztiválhangulat

2024.08.18. 13:27

Ezrek buliztak szombaton a Madzagfalvi Napokon - galériával, videóval

Számtalan programmal, előbb látványos veterán autós, majd motoros felvonulással, vízi-bemutatóval, illetve sok ezer embert megmozgató koncertekkel folytatódtak szombaton délután és este a Madzagfalvi Napok Békésen. A rendezvénysorozat vasárnapi és hétfői napja is bővelkedik az érdekességekben, népszerű előadók lépnek majd színpadra a Madzagfalvi Napok további programjában is.

Papp Gábor

Az idei Madzagfalvi Napok számos új elemmel gazdagodott, ezek egyike volt a Veterán Citroën és Peugeot gépjárművek bemutatója, illetve felvonulása a városban.

Madzagfalvi Napok, koncert, programok
Madzagfalvi Napokat koncertek tették hangulatosabbá
Fotó: Jenei Péter

Madzagfalvi Napok, különleges autók, látványos felvonulás

Szabó Zoltán főszervező elmondta, úgy gondolták, hogy a Madzagfalvi Napok keretében helye lehet egy ilyen rendezvénynek.

– Szerettük volna megmutatni, hogy amikor elmegyünk egy-egy ilyen találkozóra, akkor mit látunk. Békés vármegyében nem igazán van hasonló program. Ezért próbáltuk megmutatni a lakosságnak, hogy a két autómárkából is van szép számmal – tette hozzá.

A találkozóra harmincegy autót hoztak el tulajdonosaik. A teljesség igénye nélkül jöttek Budapestről, Szegedről, Szatymazról, Egerből, Debrecenből és Székesfehérvárról is. 

Szabó Zoltán kiemelte, az egyik legkülönlegesebb autó egy 1930-as gyártású Citroën volt, ami még nem volt restaurálva. Ki is lehetett próbálni, bár forgalomban már természetesen nem használható. A sok egyedi autó között szintén különlegesnek számított az a 405-ös Peugeot, amely már 500 ezer kilométernél többet tett meg, és a motorjához, illetve a karosszériájához még nem nyúltak. A látogatók ugyancsak megcsodálhattak egy nagyon szépen restaurált, 55-ös évjáratú Citroën Tractiont is. 

Vízre szálltak

Úgyszintén új programnak számított a vízi-bemutató a Békési Kajak-Kenu Club gyermekcsoportjával az Élővíz-csatornán, a Bagoly vendéglő és a kulturális központ közötti szakaszon. Moldován-Garas Helga, a klub edzője elmondta, egy több elemből álló programmal készültek, amelyen 7-12 éves gyerekek bemutathatták, hogy mit sajátítottak el az edzéseken. 

Közel 430-an a véradáson

Folytatódott a pénteken kezdődött Madzagfalvi Véradás is, amelyen végül nagyon nagy számban, 428-an jelentek meg. A Magyar Vöröskereszt Békés Vármegyei Területi Szervezete és a BARTAIR alapítvány közösen szervezett eseményén, a szombati napon is nagyon sokan segítettek. A hagyományokat megőrizve az Ambrus György olimpiai aranyérmes, Venesz-díjas mesterszakács vezette Békés Megyei Culinary Team is részt vett a véradáson.

A véradás utolsó része pedig a motorosoké volt. A Békési Motoros Baráti Kör és annak elnöke, Forrás Zoltán kezdeményezésére sokan vettek részt magán a véradáson is. Ezt követően pedig a megyéből és a megyén kívülről is érkezett nyolcvan motoros látványos felvonulást tartott Békésen, amivel a véradások fontosságára is felhívták a figyelmet.

Ezrek buliztak a zenei programokon

Az este folyamán pedig következett a népszerű zenei előadók fellépése, a koncertek sora. Fellépett Jolly és a Desperado. Korda György és Balázs Klári, valamint ByeAlex és a Slepp koncertet adott. A békési rendezvénytéren sok ezer ember, különböző korosztályok buliztak.

Az est, az éjszaka további részében pedig dj-k, köztük Az év dj-jének is megválasztott Regán Lili, illetve D Session és Jackwell is keverte a zenéket. Vasárnap hasonlóan gazdag programokkal folytatódnak a Madzagfalvi Napok.


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!