Változatos tárlat

2024.09.10. 11:45

A művészeti tábor alkotóinak munkáiból nyílt kiállítás Szarvason – galériával, videóval

Immár 19. alkalommal rendezték meg július első hetében a művészetek nyári táborát Szarvason. A résztvevők munkáiból nemrégiben nyílt kiállítás a Ruzicskay Alkotóházban.

Vincze Attila

A tárlat társszervezője érdeklődésünkre elmondta: a Zvadáné Mrsan Mária által szervezett idei művészeti tábort Korbely István vezetésével tartották meg, ahová ezúttal Zoltai Attila, hódmezővásárhelyi művésztanárt is meghívták. Terhesné Szekera Ilona kiemelte, a tábor július elsejétől ötödikéig zajlott és összesen huszonhatan vettek részt rajta. Mint fogalmazott, az alkotók zöme szarvasi volt, de többen érkeztek a környékbeli településekről, így Békésszentandrásról, Kondorosról vagy éppen Mezőtúrról, Gyuláról, Hódmezővásárhelyről, sőt még Szlovákiából is jöttek résztvevők.

tábor
A szarvasi művészetek nyári táborának idei kiállításán Terhesné Szekera Ilona három képpel is szerepel. Fotó: Vincze Attila

A tábor idén is változatos programokat kínált az alkotók számára

Terhesné Szekera Ilona ismertette a tábor programját is. Kifejtette, hogy a hétfői napon szabad foglalkozás volt, kedden figurális témák akril festésével foglalkoztak, szerdán a vendégművész Zoltai Attila az akvarell technikát mutatta meg a résztvevőknek, mindamellett, hogy a perspektivikus rajzolásra is nagy hangsúlyt fektetett. Csütörtökön modell utáni festés, illetve rajzolás volt a feladat, pénteken pedig szintén szabad foglalkozást tartottak az alkotóknak, valamint a korrektúrázás sem maradhatott el.

Több mint félszáz alkotás látható szeptember végéig

A Ruzicskay Alkotóházban rendezett tárlatra végül 54 alkotást választottak ki. A kiállított képek vegyes technikával készültek, a legtöbben akril festményeket alkottak, a kezdők azonban inkább rajzokat készítettek, ugyanakkor volt, aki pasztell technikával dolgozott. A kiállítás szeptember 28-ig tekinthető meg.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!