Sebestyén Flóra profivá szeretne válni

– Mekkora meglepetést jelentett, hogy felkerült a felnőtt keretbe? – kérdeztük a korosztályos válogatott ütőt.

– Korábban szóba került, de ezt nem vehettem készpénznek, ezért meglepett, hogy felhívtak. Nagyon örültem neki, de egy kicsit tartottam is tőle. Tudtam, hogy sokkal többet edzünk, s kicsit tartottam a rengeteg terheléstől. Később sérülések nehezítették a munkát, részleges bokaszalag-szakadást szenvedtem és éppen visszaálltam volna, amikor eltörtem az ujjamat. Korábban soha, semmilyen sérülésem nem volt. Szóval, elég döcögősen indult az egész, arra jó volt ez az időszak, hogy kondícióban felzárkózzam a többiekhez. Felépülésem óta teljes értékű munkát végzek a társaimmal.

– A székesfehérvári MÁV Előre elleni Magyar Kupa-mérkőzésen érkezett el a debütálás ideje. Torkában dobogott a szíve a pályára lépés előtt?

– Izgultam, de nagyon örültem, hogy beállítottak, bár lehetett rá számítani, mert várható volt, hogy nyerünk a fehérváriak ellen. Ezután a szlovén Kamnik ellen már nemzetközi mérkőzésen is lehetőséghez jutottam, mégpedig a harmadik szettben, a hátsó sorban. Felforogtam nyitni, és akkor bizony nagyon izgultam, de jól sikerültek a nyitások. Jó volt nagyon, akkor már nyugodtabban mentem a pályára.

– A pályafutása indulása nem feltétlenül nevezhető szokványosnak.

– Keszthelyen volt ugyan röplabdaszakosztály, de igazából nem játszott jelentős szerepet, viszont a hozzá közel eső Gyenesdiáson, a strandon nagy röplabdás élet zajlott, ahol jó pályák voltak. Kicsiként megláttam a játékot, és nagyon megtetszett az, hogy a labdát nem fogják meg, hanem egyből ütik tovább, pattan, pörgős a játék, mindig történik valami. Abban az évben indult egy röplabdacsapat – már teremben –, Juhász Mónika vezetésével, és nála kezdtem el röplabdázni, akkor is én voltam a legfiatalabb. Ez Magyarország azon kevés röplabdaklubja közé tartozik, amely strandröplabdázásból ment át teremröplabdává. Érdekes, hogy előbb voltam strandröplabdában válogatott, mint teremröplabdában.

– Okozott nehézséget az átállás?

– Igen, el kellett telnie egy kis időnek, mire átszoktam a terembe. Más a pálya, a talaj, nem ugyanazok az érintések. A strandon ugye nincsenek posztok és sokkal pörgősebb az egész.

– A családjában volt-e valakinek köze a röplabdához?

– Amikor elkezdtem a sportot, nem tudtam, hogy bárki is játszotta volna. Később derült ki, hogy édesanyám valamikor hobbiszinten röplabdázott. Apukám pedig elkezdett edzésre járni, hogy tudjon velünk röplabdázni. Ezen felbuzdulva pedig, az öcsémet is elkezdte érdekelni ez a sportág.

– Mikor vált nyilvánvalóvá, hogy van komolyabb keresnivalója a sportágban?

– Amikor 2014-ben megkaptam az Év legjobb utánpótlás strandröplabdázója címet, akkor már „leesett”, hogy nemcsak anyáék, vagy az edzőm tartanak jónak, hanem az országban is felfigyeltek rám. Amikor strandröplabdában bejutottunk a Gyenesdiással az országos döntőbe, már kerestek a csapatok.

– Békéscsaba az első kérők között volt?

– Igen, de a szüleim még nem akartak ilyen messzire elengedni. Egy évvel később viszont már leigazoltak a csabaiak.

– Mennyire volt nehéz tizenöt-tizenhat esztendősen az elválás a szülői háztól?

– Nagy dilemma volt, hogy jöjjek-e. Több száz kilométerre elengedni a gyereket, azért nagy felelősség. A szüleim végül elengedtek, mert nem akarták, hogy maradjon bennem olyan kérdés, hogy mi lenne, ha? Nagyon szeretem a családomat és nehéz volt megszokni, hogy csak telefonon tudunk kommunikálni, de bele lehet szokni.

– Milyen garanciát kaptak a szülei, hogy nyugodtak lehetnek, Békéscsabán nem lesz semmi baja?

– Mielőtt leszerződtem, többször is tárgyaltunk a klubbal, Nagy Attila edző biztosította a szüleimet, hogy nagyon figyel majd rám. Voltak csapattársak, akiket ismertem, így Héri Sára is.

– Mennyire türelmes típus a csapatba kerülés, a rendszeres játéklehetőséget illetően?

– Azt tudtam, hogy az első év a beintegrálódásról szól majd, számítottam, hogy nem fogok túl sokat játszani. A célom persze a minél több játék, és az, hogy valamikor a kezdő ötös tagjaként léphessek a pályára. Türelmes vagyok és tudom, hogy egyszer elfog jönni az én időm. Viszont bennem van az akarat, hogy játszani szeretnék, de erre most ott van az ificsapat. Amikor nincs felnőtt mérkőzés, akkor az ifikkel játszom, de általában a felnőtt csapat élvezi a prioritást.

– Melyek a hosszú távú céljai a röplabdában?

– Minél feljebb jutni, profivá válni és abból megélni, amit szeretek csinálni. A Békéscsaba meghatározó játékosává akarok válni, illetve majd a válogatottban is be szeretnék mutatkozni.