Két térdműtét után csatlakozik a lila-fehérekhez a junior világbajnok

– Ön szegedi származású, de a sportággal Balatonbogláron került közelebbi kapcsolatba…

– Részben így van, hiszen nagyon korán, már tizennégy évesen elkerültem a Nemzeti­ Kézilabda Akadémiához, de azért a sportágat Szegeden kezdtem, és így az alapokat is ott sajátítottam el. Az persze igaz, hogy a négy Balatonbogláron eltöltött év nagyon ­fontos szerepet játszott a pályafutásomban. Ezen időszak alatt rengeteget fejlődtem és tanultam, ami nem is csoda, hiszen kiváló szakembergárda dolgozott velünk, amelynek köszönhetően serdülőtől egészen junior korom végéig folyamatosan válogatott kerettag lehettem. A juniorválogatottsághoz életem eddigi legnagyobb élménye fűződik, hiszen 2018 nyarán hazai környezetben sikerült a lányokkal világbajnoki címet szereznünk.

– Mikor igazolt a békéscsabai együttesbe?

– Mosonmagyaróváron három évvel ezelőtt, 2017 őszén egy rövid ideig szerepeltem, ahol az első profi szerződésemet kaptam. Viszont mivel januárban elváltak útjaink az akkor másodosztályban szereplő egyesülettel, így az NB I.-es debütálásom 2018 januárjában a Békéscsabához kötődik. Egyébként úgy érzem, az a fél évem nagyon jól sikerült itt, gyorsan beilleszkedtem a csapatba, és örömmel töltött el, hogy a kölcsönidőszak után, 2018 ­nyarán kétéves szerződést kínált számomra a lila-fehér klub.

– Azért így kétéves távlatból elég felemásra sikerült ez a két esztendő…

– Sajnos igen. Az első évem abszolút rendben volt, egyre inkább kezdtem alapemberré válni – főleg védekezésben –, és szinte minden mérkőzésen pályán lehettem. Viszont a szezon végén már egyre komolyabb problémákat kezdett okozni számomra egy régi sérülésem szövődménye. Egészen pontosan elkopott a jobb térdemben a porc, így mozaik plasztikára volt szükség, melyet tavaly szeptember 11-én Székesfehérvárott végeztek el. A műtétet követően csak hat héttel később állhattam lábra, és bár amint lehetett elkezdtem a gyógytornát és a rehabilitációt, sajnos a felépülésem így is fél évet vett igénybe. A klub egészségügyi stábja viszont rengeteget segített az erősítésben és a különböző kezelésekben, amit ezúton is nagyon köszönök Jacsek-Makra Viktóriának, Knyihár Jánosnak és Tóth Kristófnak egyaránt.

– Akkor rosszkor jött Önnek márciusban a bajnokság felfüggesztése?

– Talán mondhatom, hogy számomra jött a legrosszabbkor ez a döntés. Mivel a közös munkának köszönhetően egyre jobban haladt a felépülésem, így márciusban már teljes értékű munkát tudtam a csapattal együtt végezni, és március 14-én a Szombathely elleni bajnokin léptem volna ismét pályára. Viszont a járványhelyzet közbeszólt, ezért sajnos játék nélkül voltam kénytelen lezárni ezt az idényt. Bár ez a szezon­ messze nem úgy alakult számomra, ahogyan terveztem, most már csak a jövőre és az előttünk álló idényre koncentrálok. Szeretnék bizonyítani a pályán, és ismét stabil tagja lenni a csapatnak, és persze a lányokkal együtt elérni a kitűzött célunkat, azaz a biztos bennmaradást az NB I.-ben. Sok mindenen mentem keresztül az elmúlt időszakban, de ezek az események csak még inkább megerősítették bennem azt, hogy az életem a kézilabda, és ameddig csak lehetőségem lesz rá, szeretném továbbra is a pályán élvezni ezt a csodálatos játékot­.

– Reméljük, erre itt, Békéscsabán még sok lehetősége lesz a jövőben, hiszen a közelmúltban hosszabbított a lila-fehér klubbal…

– Egyértelmű volt számomra, ha a klubnak szüksége van rám, akkor maradok. Az elmúlt két és fél év során nagyon megkedveltem a várost, szeretek itt élni. Emellett azért az csapat is a szívemhez nőt. Nekem jó érzés ebben a csarnokban játszani, és külön tetszik, hogy a szurkolóink nagyon szeretik a kézilabdát meg a csapatot, és remek hangulatot varázsolnak a találkozóinkon.