Kolbásszal is nyert az újkígyósi átlövő

– Megtalálták az elismerések, többek között 2012-ben a Békéscsabai Előre centenáriumi év alkalmából az évszázad csabai kézilabdázójának is megválasztották. Most miként zajlik sportélete?

– Nagyon jól érzem magam a Zoltánokkal Köröstarcsán. Lipcsei Zoltán polgármester a kézilabda elhivatott pártfogója, Molnár Zoltán barátom a felnőttcsapat trénere, öröm számomra, hogy mellette lehetek másodedző. Széplaki Zoltán pedig hatalmas tapasztalattal technikai vezetőként segíti az egyesület, a csapat munkáját­.

– Vízóra-leolvasóként Újkígyóson lakossági találkozásokon szóba kerül a kézilabda?

– Szinte mindig, de ez nem véletlen, hiszen játszhattam bárhol, újkígyósi maradtam. Háromszor voltam gólkirály a magyar NB I.-ben, Görögországban és Katarban is ontottam a gólokat. Dicsőség volt 77-szer felhúzni a címeres mezt. Hogy idáig eljutottam, sokat köszönhetek Skaliczki Lászlónak, aki felfedezett ennek a sportágnak.

– Állítólag nem volt könnyű dolga a Mesternek.

– Bátyám, Laci, aki sajnos már négy éve nem lehet közöttünk, a Békéscsabai Előrében futballozott. Őt akartam követni az általános iskola negyedikeseként, de nem jött össze, mert duci gyerek voltam. Skaliczki mester azonban testnevelő tanáromként látott bennem fantáziát, vagy inkább mondjuk úgy, hogy tehetségfélét, majd hatodik év végén elbeszélgetett velem, miként lehetek kézilabdás. Lefogytam azon a nyáron 14 kilót, és mindent úgy csináltam, ahogy a Mester ajánlotta.

– Úgy tudom, játszottak is együtt.

– Akkor ő az NB II.-es újkígyósi csapat játékos-edzője volt, engem pedig 14 évesként, jobbszélsőként tett be a csapatba. Első mérkőzésemen a kondorosiakkal találkoztunk az újkígyósi betonpályán, ahova mindig kijött 1500-2000 szurkoló, és villanyfényes találkozók lehettek. Az ificsapat is szárnyalt, délután négy-öt óra között elengedték az embereket a munkahelyekről, hogy ott lehessenek a meccseinken. Később balátlövőként értem el a sikereimet, Skalához sokszor-sokszor visszatérve, legyen szó a bajnokságról vagy a válogatottról. Az NB I. B-s hazai felnőttmeccsek napján a pap is befejezte 11.50-re a misét, hogy odaérjenek a kezdésre a drukkerek. Skalának az újkígyósi kézilabda-őrületben óriási szerepe volt.

– Úgy tudom, a Dunaferr akkori bajnokcsapatához is ő vitte el.

– Előtte még a Békéscsabai Előréhez. Tizenkilenc évesen kerültem oda, és abban a szezonban 230 gólt dobtam az NB I.-ben. Csúcsnak számított, és szerintem még azt sem szárnyalták túl, hogy egy meccsen 19 gólt dobtam a Dunaferr játékosaként a Szegednek. Tíz gólt lőttem Dunaújvárosban a Barcelonának. Nagyon fáj ma is, hogy nem jutottunk a BL-főtáblára, mert Nagy Laci 15 méterről a meccs legvégén bevágta a kapunkba a labdát.

– Ha már Dunaferr, a hírek szerint két sör nélkül nem léptek pályára. Ez így volt?

– Némi túlzással igen. Rosta Miki volt a párom a bemelegítéseknél, és ahol lakott, volt egy pince, ahol mi, játékosok összejöttünk a találkozók előtt. Megbeszéltük magunk között, hogy miként lehetünk eredményesek. Megittunk egy sört az egy pontért, két sört a két pontért, aztán útközben sajtos pogácsát vettünk és ettünk, majd mindenki hazament. Jöttek az eredmények, és ebből rituálé lett.

– A pogácsa helyett Újkígyóshoz és Békéscsabához inkább a kolbász köti. Ez a kapcsolat hogyan alakult ki?

– Kezdjük az újkígyósi szállal! Az itteni kolbász ugyanazon gyökerekből táplálkozik, mint a csabai, és legalább olyan ízletes. Barátaimmal, Harangozó Attila (Hariba) vezetésével elindultunk újkígyósi versenyek mellett a Csabai Kolbászfesztiválon is, ahol a szakmai és a médiazsűri fődíját is elnyertük. Hariba egyébként kérésemre balszélsőként beszállt az Újkígyósba egy Gyula elleni meccsen. Sokáig fűztem, hogy jöjjön vissza játszani, de a családja és a kolbászkészítés lefoglalta. Ha már Kígyós, Csaba és kolbász, Buci, azaz Klembucz Ferenc masszőr is mindig szóba kerül. Sajnos, már az égi pályákról üzeni aranymondását: „Ami másnak gond, nekünk csak játék.” Kiváló gyúró volt, de még nagyobb, igaz szívű barát. Hogy a vastag füstölt kolbásza vagy a keze tette, de mindig felkészített arra, hogy dobáljam a gólokat.

– A kézilabda mit jelentett, mit jelent az ön életében?

– Megtanított küzdeni, hogy soha nem szabad feladni. Célokat tűztem ki magam elé, és igyekeztem ezeket megvalósítani. Ha csapatban játszol, szükség van az önfegyelemre, egységben kell gondolkoznod, a csapattársaiddal a lehető legjobb viszonyt kell kialakítanod, ápolnod a lehető legjobb eredmény eléréséért.

– Fia, Balázs, aki most 21 éves, szintén szépreményű kézilabdásnak indult. Miért szakadt félbe a nagyon szépen induló pályafutása?

– Mindkét térdét keresztszalag-szakadással operálták, ezen sérülések után már nem volt értelme folytatnia a kézilabdát, és le is beszélték róla.

– Külföldön is megismerték a Mohácsi nevet, Ázsia Kupa-győztes lett, majd görög bajnokságot nyert. A hazai három után ott is gólkirályként ünnepelték. Messzire jutott el, de visszatérve a gyökerekhez, Békés megyében melyek voltak a legemlékezetesebb kézilabdás élményei?

– Ahogy már említettem, négy nagyon szép évet töltöttem el az Előrénél 1989-től 1993-ig. Az utánpótlásból felkerültem az NB I.-es felnőttcsapatba. Stabil NB I.-es együttesünk volt, itthon 1200–1500 néző előtt léptünk pályára. Az 1992–93-as szezonban az Előrével hatodikok lettünk az élvonalban, én pedig elnyertem a gólkirályi címet. A felnőttválogatottal 1993-ban részt vettem a világbajnokságon, ahol tizenegyedik lett a magyar csapat. A vitrinben ott van minden kupa, elismerés, ami a pályafutásomat fémjelzi. Jó ezeket időnként elővenni, és emlékezni. Remélem, az utódoknak is lesz részük ilyen sikerélményekben.

A Mester indította el a pályafutását

Skaliczki László – aki jelenleg az NB I.-B-s Csurgó férficsapatának az edzője – elmondta, örül annak, hogy ő is hozzájárulhatott Mohácsi Árpád sikereihez.

– Hoztam, vittem magammal, ahova csak tudtam – mondta a Mester az együtt töltött időkre. – Már gyerekkorában látszott, hogy remek csuklóval rendelkezik, erős a lövése. Fizikailag és fejben kellett felerősíteni, motivációt adni neki. Vallom, hogy a tehetség harminc százalékot jelent egy élsportoló esetében, a többi akarat, szorgalom, kitartás. Árpinál ez mind jelen volt, nem véletlen, hogy korszaka egyik legnagyobb játékosává vált.

Névjegy

Mohácsi Árpád 1973-ban született Gyulán. Újkígyóson nevelkedett, itt végezte az általános iskolát, majd a békéscsabai 611-ben vízvezeték- és központifűtés-szerelőnek, gázvezeték- és -készülékszerelőnek tanult. A kézilabda alapjait Újkígyóson Skaliczki Lászlónál sajátította el, útjuk aztán többször összeért az Előrétől és a Dunaferrtől a nemzeti válogatottig. Mohácsi Árpád 77-szer ölthette magára a magyar válogatott címeres mezét. 2000-ben az év kézilabdázójának, 2012-ben a Békéscsabai Előre centenáriumi éve alkalmából az évszázad kézilabdázójának választották.