Volt olyan pankrátor, akit végül holtában hirdettek bajnoknak

A görög városállamokban az istenek tiszteletére nemcsak szertartásokat tartottak, hanem versenyeket is rendeztek. A helyi viadalokból alakultak ki a városállamok közös rendezvényei, ezek központja egy-egy híres vallási szentély volt. Kr. e. a VI. század közepére négy nagy verseny jött létre, ezeket együttesen pánhellén játékoknak neveztek, s úgy szervezték, hogy minden évben egyre sor kerüljön. Az iszthmoszi és a nemeai játékokat két-, a püthói játékokat (Delphoiban) négyévente tartották. A legjelentősebbek azonban a Peloponnészosz-félsziget Élisz tartományában lévő Olümpiában rendezett játékok voltak. Olümpia nem volt sem falu, sem város, nem voltak állandó lakói, csupán néhány pap és hivatalnok élt itt. A bevándorló dórok hozták magukkal Zeusz kultuszát, a helyet az Olümposz-hegyről nevezték el.

Minden szabad görög férfi nevezhetett

Az olümpiai játékokra négyévente került sor. Megrendezése az élisziek feladata volt, ők őrködtek a versenyek tisztasága felett is. A játékokon minden szabad görög férfi részt vehetett, a versenyeken a szülőhelyüket képviselték. Férjezett asszonyok és rabszolgák sem versenyzőként, sem nézőként nem lehettek jelen!

Az olümpiai játékok versenyszámait – a lovas- és kocsiversenyek kivételével – a stadionban tartották. Az ötvenezer néző a füves domboldalakon foglalt helyet. Biztosan voltak sokkal korábban is versenyek, ám az olümpiai játékok kezdetét (egyben a görög időszámítást) Kr. e. 776-tól datáljuk. Ekkor jegyezték fel ugyanis az első győztes nevét: az éliszi Koroiboszét. Akkoriban csupán stadionfutásban versenyeztek, s egyetlen napig tartott a viadal. A játékok népszerűségének növekedésével egyre bővült, változott a program. A versenyek megrendezése előbb öt, majd pedig hat napot vett igénybe. Egyes sportágakban a 12–18 éves ifjaknak is rendeztek versenyeket­.

Olümpiában a sportolók teljesen meztelenül küzdöttek, az edzők sem viselhettek ruházatot. Az első tizenhárom olimpián csak a stadionfutás szerepelt műsoron, a táv 192,27 m volt. Később kettős stadionfutásban, majd hosszútávfutásban is versenyeztek a résztvevők. Ez utóbbi hossza 7-24 stadiontáv között változott. A fegyveres futást kettős stadionfutástávon rendezték. Eleinte harci szerelésben, később csak pajzzsal futottak. A pentatlon (antik öttusa) futásból, ugrásból, gerelyhajításból, diszkoszvetésből és birkózásból állt. A stadionfutás mellett a pentatlonban elért győzelem jelentette a legnagyobb dicsőséget.

Az ökölvívás a mai formájánál sokkal durvább volt.

A szabályok nem korlátozták a testre mért ütés helyét, sőt a kezekre felerősített bőrszíjakra fémlapokat is tettek, hogy fokozzák az ütés erejét. Addig tartott a mérkőzés, amíg az egyik versenyző fel nem adta a küzdelmet, netán harcképtelenné nem vált.

A birkózás (akár az ökölvívás) súlycsoportok és időkorlát nélkül zajlott. Tilos volt ütni, harapni, karmolni. A győztes az lett, aki az ellenfelét háromszor földre vitte vagy térdre kényszerítette – illetve ha riválisa kézfeltartással megadta magát. A pankráció a birkózás és az ökölvívás keverékéből jött létre. Olyan küzdősporttá vált, melyben bármilyen fogás megengedett volt, amivel az ellenfelet harcképtelenné lehetett tenni. A kettes és négyes fogatok versenyén, valamint a lovasok viadalában a gyorsaság számított.

A virágkorban hat versenyszámban hirdettek bajnokot.

A szabályok megengedték, hogy a lovakat, kocsikat ne a tulajdonos hajtsa, de győzelem esetén a koszorút ő vegye át. A trombitás- és kikiáltóverseny során az előbbiben az volt a győztes, aki a leghangosabban szólaltatta meg hangszerét. Ő fújhatta a versenyek kezdetekor és a díjátadási ceremónián a kürtjeleket. A tízszer győztes Herodoros oly hangosan tudta fújni trombitáját, hogy a közelében lévők agyrázkódást szenvedtek.

A bajnokok olajágból font koszorút, pálmaágat, piros szalagot kaptak, s még Olümpiában megénekelték diadalukat, de még szobrot is állíthattak magukról. Szülőhelyükön isteneknek kijáró ünneplésben részesültek. Életük végéig nagy tisztelet övezte személyüket, díszpolgárokká váltak, magas pénzjutalmat és adómentességet kaptak. A vereség viszont óriási szégyent jelentett. A versenyzők imája is így szólt: „Vagy győzelmi babér, vagy halál.” Nem idővel és távolságokkal versenyeztek, hanem egymással. Másféle csúcsokat tartottak számon, mint ma: arra voltak büszkék, hogy hányszor győztek, és hogy ellenfeleik soha nem kényszerítette térdre őket.

Az ókornak is megvoltak a szupersztár sportolói! A rodoszi Leonidasz négy olümpián diadalmaskodott stadionfutásban, kettős stadionfutásban, illetve fegyveres futásban, összesen 12 koszorút nyert. Ha az újkori olimpiákat is figyelembe vesszük, akkor is csupán az amerikai Phelps nyert nála többet. Leonidasz 2160 évig volt rekorder!

A birkózó krotoni Milón már ifjan megnyerte első olümpiai koszorúját, melyet azután a felnőttek között további öt siker követett. Hatszor érdemelte ki a periodonikész, azaz a pánhellén játékok körgyőztese címet – ennél nagyobb dicsőség nem létezett akkoriban!

Theogenész közel másfél ezer győzelme

A pankrátor és ökölvívó thasszoszi Theogenész több mint 20 éven át aratta sikereit, mintegy 1400 győzelmet aratott. A pánhellén játékokon összesen 22-szer (2-szer Olümpiában) érdemelte ki a koszorút. A spártai Chionis bár hétszeres olümpiai bajnok (stadion- és kettős stadionfutásban), de nevét a pentatlonban elért ugráseredményei miatt jegyezte meg az utókor. Távolugrásban 705 cm-es teljesítményével az újkori játékokon, 1896-ban nyert volna, s 1952-ig mindig a legjobb nyolc között végez. A hármasugrásban elért 15,85 méteres eredményével pedig szintén 1952-ig minden olimpiáról győztesként tért volna haza…

Az egyik legismertebb ökölvívóbajnoknak, a rodoszi Diagorasznak, három fia is nyerni tudott Olümpiában, emellett két ökölvívó unokája is kiérdemelte a koszorút. Emlékezetes az árkádiai pankrátor, Arrachión sztorija. Bár ellenfele erősen szorította a nyakát, a már kétszeres bajnok az utolsó erőbedobásával eltörte riválisa lábát, aki feladta a küzdelmet. Így a győztes az árkádiai lett – holtában. A nyakszorítás miatt ugyanis közben megfulladt…

A játékokat gyakran botrányok, bundák, csalások kísérték. De volt, hogy gyávaságért büntettek, vagy azért, mert egy ökölvívó agyonverte ellenfelét. Egyes városállamok a sportolóknak fizettek, hogy az ő képviseletükben induljanak. Teljesítményfokozót már akkoriban is használtak… A csalókat nyilvánosan megkorbácsolták, illetve szégyenüket hirdetve Zeusz-bronzszobrot kellett állítaniuk a stadion bejáratánál.

A sportolók és nézők biztonságát szavatolták

Az ókori játékokhoz több tévhit is társul. Ilyen például, hogy nők nem lehettek olimpiai bajnokok. Bár férjezett asszonyok nem léphettek a játékok ideje alatt Olümpia területére, ám ahhoz nem kellett ott lenni, hogy valaki bajnok lehessen. A lovasversenyeknél ugyanis a lovak vagy fogatok tulajdonosai lettek a bajnokok. Küniszka spártai hercegnő négyes fogata két olimpián is elsőként haladt át a célvonalon. A másik tévhit, hogy a játékok ideje alatt általános béke honolt Hellászban. Voltak háborúk a játékok ideje alatt is, de fontos tény, hogy az Olümpiába utazó sportolók és nézők biztonságát mindig is szavatolták.

A Kr. u. 3–4. évszázadban még teljes intenzitással és óriási érdeklődés mellett zajlottak az olümpiai játékok, így téves az a közvélekedés is, hogy a játékok spontán elhaltak. A kutatások mai állása szerint II. Theodosius kelet-római uralkodó volt az, aki Kr. u. 435-ben, a kereszténység nevében betiltotta a „pogány” versengést.

Mivel az utolsó olümpiai viadal időpontja nem ismert, az utolsó bajnokát sem tudjuk. Az utoljára feljegyzett győztes az ifjaknál az attikai Zópürosz (Kr. u. 385-ben) volt, a felnőtteknél pedig az arméniai herceg, Varaszdatész, aki Kr. u. 369-ben (más forrás szerint 385-ben) nyert. Mindketten ökölvívók voltak.

Az ókori olimpiák sikerének titkát nehéz egyetlen gondolatba sűríteni. Ami tény: lehetőséget biztosított a versenyzésre, a vallási rítus szerves része volt, fenntartotta, erősítette több mint 1200 éven át Hellász egységét. Olümpia neve, legendája a mai napig fennmaradt, csakúgy, mint a stadion márványból készült rajthelye…

Az eredet mítoszai legendákon át

Az olümpiai játékok eredete nem ismert, létrejöttére több legenda is születetett. Az egyik mítosz Pelopszhoz köti a játékok eredetét, aki kocsiversenyen csellel elnyerte Oinomaosz piszai király lányának kezét, s hálából Zeusz tiszteletére megalapította a játékokat.

Egy másik monda alapján Héraklész, miután kitakarította Augiász király istállóját, és nem kapta meg az érte járó fizetséget, seregeivel elfoglalta Éliszt, a királyt és gyermekeit megölte, a zsákmányból pedig megalapította az ünnepi játékokat. A harmadik történet szerint Zeusz Olümpiában küzdött meg atyjával, Kronosszal a világ feletti uralomért. Győzelmének emlékére alapította a játékot. Az Olümpiában épült Zeusz-szentélyben volt látható Pheidiász Zeusz-szobra, az ókor hét csodájának egyike.

A hatszoros bajnok, Néró

A játékok rangját jelzi, hogy uralkodók vagy későbbi uralkodók is indultak rajta, sőt többen még koszorút is nyertek. Néró római császár is nagyon vágyott rá. Előbb két évvel elhalasztatta a játékokat, hogy fel tudjon rá készülni, majd hat versenyszámban – például a dalnokok versenyében, de kocsihajtásban is – győztesnek hirdette ki magát. Az utóbbiban úgy, hogy a négylovas-viadalban tíz lóval indult, s be sem fejezte a versenyt, mert egy kanyarban kirepült a kocsiból. A nyertes mégis ő lett, mert „ha nem szenved balesetet, nyilván ő nyert volna…” Eredményeit később aztán megsemmisítették.