Negyvenévnyi versenyzés után is fáradhatatlan a szarvasi erőemelő

– Hogyan és miért lett erőemelő negyven esztendeje?

– Rendkívül sokat fájt a hátam, ami ellen tenni akartam. Súlyemelő voltam egyébként, de gyenge eredményekkel. Erőm ugyan volt, viszont a mozgástechnikám nem volt meg hozzá, ezért abba is hagytam. Felfigyeltem a Sportolj Velünk magazinra, amiben hátizom-erősítésről, egészséges életmódról és az erőemelésről is olvastam. Gondoltam, kipróbálom a hátizom-erősítő gyakorlatokat. Sokáig kellemetlen volt, és még fél évig fájt a hátam, de utána elmúlt. Majd az erőemelésben is kipróbáltam magam, ami akkoriban még fekvenyomásból és guggolásból állt, később lett csak három fogásneme. Én 1981 tavaszán kezdtem, az első magyar bajnokság pedig ősszel volt. Már a kezdeti időszakban 210 kilogrammot húztam fel, míg a súlycsoportom tagjai általában 170-180 kilogrammot. Ezzel meg is nyertem a bajnokságot.

– Mi történt az első bajnokság után, hogyan alakult a karrierje?

– A kezdeti lelkesedés nem hagyott alább, 16 magyar bajnokságot nyertem. A magyar bajnoki csúcsom 660, a világbajnoki 620 kilogramm volt. Ugyan lehetett akkoriban anabolikus szteroidokat szedni, de én sosem próbáltam. Alapból semmiféle szert, gyógyszert nem szerettem és nem alkalmaztam, mert mindegyiknek van valamilyen mellékhatása. Ehhez máig tartom magam. Később a nemzetközi versenyekkel jött a doppingvizsgálat is, amiből külföldön és Magyarországon összesen 17 volt nekem, és mind negatív lett. Ahogy idősödtem, persze gyakrabban gondolták rólam, hogy doppingszerrel élek, de minden vizsgálat bizonyította, hogy nem így van. Versenyeztem az évtizedek alatt többek között Litvániában, Luxemburgban, Csehországban, Svédországban, Szlovákiában, Franciaországban, az USA-ban és még a világ számos táján. Egyedül Afrikába nem mentem soha, egyrészt az oltás, másrészt a helyi háborúk miatt. Az Amerikai Egyesült Államokból pedig elég volt egy alkalom, nekem a szívem csücske Európa ­maradt. Utóbbin belül is a lakóhelyem, Szarvas, éppen ezért sosem indultam városnéző ­túrákra a versenyek mellett. Inkább mindig hazavágytam.

– Ennyi év tapasztalat után mit üzen a fiatal erőemelőknek?

– Egyértelműen azt, hogy óvakodjanak a doppingszerektől. Hiszen azok szedése mellett nem erősödnek annyira a szalagok és a váz, mint amennyire az izmok. Ráadásul előbb-utóbb mindegyiknek van olyan mellékhatása, amire az ember nem számít. Fontos még a normális táplálkozás, ami alatt azt értem, hogy ha az ember szereti a kolbászt, a hurkát, a szalonnát vagy épp a kólát, akkor ne vonja meg magától. Én sem vontam meg magamtól soha, a vérnyomásom így is tökéletes, és jóformán sosem jártam orvosnál. Úgy dolgoztam le 42 évet a sport mellett, hogy egyszer sem voltam táppénzen. Ugyanakkor szerencse is kell az erőemeléshez. Hiszen 9-szer 50 másodperc van egy versenyen arra, hogy az ember bizonyítson. Az mindegy, hogy erős volt előtte vagy utána, mert ott, azokban a percekben, másodpercekben kell annak lenni.

– Volt valamilyen sérülése az erőemelő-pályafutása során?

– A vállam sérült, de Turcsányi Lajos gyógymasszőr barátom helyrerakta és rakja máig is. Valamint eleinte olyan volt a fekvenyomás, hogy a mellkasunkra pattintottuk fel a súlyt, mert úgy könnyebb volt. Az egyik magyar bajnokság után azonban tüdőröntgenre küldtek a fájdalmaim miatt. Az orvos pedig azt mondta, nem szabad nagy levegőt vennem egy ideig, mert megrepedtek a bordáim. Később változtattak a technikán, ma már „állítottból”, lassan kell engedni a súlyt, nem lehet odavágni, megakadályozva ezzel az ilyen típusú sérüléseket és tragédiákat.

– Miként sportol 76 esztendősen, illetve meddig tervezi még az erőemelést? Hány edzése van egy héten és hogyan készül a versenyekre?

– Szerencsés helyzetben vagyok, mert a bemelegítésre nekem bőven elég 15 perc. Igazából utálom, ezért is igyekszem gyorsan letudni. Egy héten öt edzésem van, a versenyek előtt pedig mindig tartok egy pihenőnapot. A sportban egyébként mindenki barát, a versenyzők nem nézik, honnan jött a másik. Megértik egymást, a sikereknél ölelkeznek, a szünetekben beszélgetnek. Nem tűztem ki dátumot a befejezésre, csinálom, ameddig jólesik, mert szeretem. Sőt, tulajdonképpen már nem is tudnék a sport nélkül élni, a járvány alatti kényszerkihagyás is valódi büntetés volt számomra. A családom is egyedül akkor ágál ellene, amikor fogyókúrán vagyok.

– A sport mellett azonban van egy másik szenvedélye is.

– Gyűjtöm a régi órákat, ez nekem a szórakozás. Aludni csupán négy órát szoktam egy nap, így bőven van időm hódolni a két szenvedélyemnek, és persze marad a családra, az unokákra és dédunokákra is. Egy fiam és egy lányom, valamint hét unokám és egy dédunokám van. Az óragyűjteményem mintegy 300 darabot tesz ki. Lényegében olcsón jutok régi, rossz órákhoz, amiket megjavítok magamnak, olykor cserélgetünk is a barátokkal. Ami pedig egy nagy állandóság nálam: minden szombaton az Ecseri piacon vagyok immáron 35 éve.

Sorra gyűjti be a bajnoki címeket

Fábri János valóban nem tétlenkedik nyugdíjas korában sem, hiszen az utóbbi hónapokban is sorra gyűjtötte be a világbajnoki címeket és különböző érmeket. Ahogy azt korábban megírtuk, júliusban nyerte tizenharmadik Európa-bajnoki címét a csehországi Pilsenben rendezett masters erőemelő-Európa-bajnokságon, szeptemberben pedig már a svédországi masters erőemelő-világbajnokságon mérettette meg magát. Utóbbin összetettben ezüst-, felhúzásban aranyérmes lett, 240 kilogrammal világbajnoki címet szerzett.

Kapcsolódó cikkünk:

https://www.beol.hu/sport/helyi-sport/fabri-janos-oszetettben-ezust-felhuzasban-aranyermes-4353599/