Örömpólót játszottak a csabai vízilabdások

– Így tervezte az esztendőt? – szólt az első kérdés Ajtai Miklóshoz. 
– Ugyanoda jutottunk, mint egy esztendővel korábban, csak mindenki egy évvel öregedett – vágott bele a játékos-edző, aki nem mellesleg az OB II. egyik legeredményesebb góllövője volt. – Két éve vagyok a csapat edzője, igazából nem kértem korábban sem és most sem különösebben senkitől semmit. Nem is kérhetek, hiszen egy teljesen amatőr csapat vagyunk. Ezért elvárást sem fogalmazhatok meg. A lényeg az volt, hogy mindenki annyit járjon edzésre, amennyit munkahelyi, családi elfoglaltsága, szabadideje megenged. Azt kell mondanom, mindenki rendszeresen látogatta az Árpád fürdőt. A hétközi tréningek során egy héten legalább kétszer kétkapus edzés is volt. 

– A legtöbben apukák, lassan nagyapák, mégis ilyen becsületesen látogatták a tréningeket? 
– Azt kell mondanom, alig voltak hiányzók. Ezért folyamatosan tudtunk gyakorolni. Döntően a saját ifjúsági és serdülőcsapatunk ellen kétkapuztunk. Tény, a többség nem mai gyerek, ezért a fiatalok sokszor ledaráltak bennünket, hiszen az állóképességük azért jobb, mint az „öregeké”. Ennek ellenére edzés szempontból mindenki kiteljesedett az év folyamán. A környék egyetlen felnőtt-vízilabdacsapataként érthető, ha a kényszer úgy hozta, hogy a saját utánpótlás ellen kellett gyakorolni a hétköznapokon. 

– Ennek vannak kölcsönösen jó jegyei. A fiatalok segítették az öregeket, és ez fordítva is igaz. Annál is inkább, mert a tétmérkőzéseken az utánpótláskorú játékosainkat is bevethettük. Összesen huszonhármas kerettel vágtunk neki az idénynek, akik közül tizenhatan voltak az úgynevezett „öregek”, vagyis felnőttek, és hét fiatal kapott lehetőséget a bajnoki mérkőzéseken. Ez segítette az ő fejlődésüket is, hiszen „beleszagolhattak” abba, milyen ifistaként vagy serdülőként a felnőttek között játszani. Olykor nagy teher is volt számukra, hiszen a saját korosztályú bajnokság mellett a serdülők, az ifik és a felnőttek között is helyet kaptak hétről hétre, ami akár évi ötven-hatvan meccset is jelentett számukra, de minden fiatal megtiszteltetésnek vette, ha meghívót kapott a felnőttmérkőzésre. Én pedig igyekeztem azokat kiválasztani a bajnokikra, akik kiérdemelték ezt a lehetőséget. Így edződik igazán az utánpótlásunk is. 

– Végül hogyan összegezhetjük a 2021–2022-es idényt? 
– Békéscsabai szinten remek szezont zártunk. Több csoportban zajlottak a mérkőzések, úgy, mint alapszakasz, középszakasz, rájátszás, helyosztók. Valamennyi alkalommal elöl vagy a középmezőnyben végeztünk, mindössze egyszer volt, hogy a soros fordulóban csak egy pontra tellett. Összességében az év során több győzelmünk volt, mint vereség. Akadtak kimagasló találkozóink is, például éppen a legutolsó fordulóban, amikor 0–7-ről fordítottunk, és nyertünk 11–10-re. 

– Ezek szerint jó szájízzel tértek pihenőre. 
– Mindenképpen. Hiszen valamennyi alkalommal örömpólót játszott a gárda, mindenki élvezte a meccseket, mindenki kiteljesedett. Éppen ezért úgy gondolom, a következő bajnokságban is mindenkire számíthatok, legyen tizenéves vagy éppen „apóka”.