Röplabda

2023.01.18. 20:44

Döntő szettre késztette a Schwerint a Békéscsaba - galériával

A német SSC Palmberg Schwerin kettős győzelemmel jutott be a CEV-kupa legjobb csapata közé, miután a múlt szerdai schwerini siker után a szerda esti visszavágón öt szettben legyőzte a Swietelsky-Békéscsabát.

G. P.

Swietelsky-Békéscsaba–SSC Palmberg Schwerin (német) 2:3 (–14, –21, 23, 29, –12)

Fotó: Imre György

A mérkőzés első pontját a Békéscsaba szerezte, de mér a kezdés előtt is magabiztosnak látszó németek ezután begyújtották a rakétát, ami 6:2-es vezetésüknél békéscsabai időkérést hozott magával. A vendégek is tudtak nagyot hibázni, azonban egy suta labdaérintés után ez is csak annyit ért, hogy nem szakadt le még jobban a Békéscsaba. 10:4-es schwerini vezetésnél jött az újabb csabai időkérés. A játékrész derekán fordult elő először, hogy a Csaba egymás után két pontot szerezzen, de ezzel együtt sem került sokkal közelebb vendégéhez. A Schwerin már otthonában is megmutatta, hogy mennyire gyors csapat, ezt a fegyverét Békéscsabán is alkalmazta és bizony nagyon könnyedén lépdelt előre, a csabaiak 11 pontot szedtek össze, míg az észak-németek addigra 23-at. White labdája nyomán kilenc szettlabdához jutott a Schwerin, s ebből csak egyet puskázott el, a török Yuzgenc ugyanis nem kegyelmezett.

Nagyot nem változott a helyzet a második játszmában sem, a németek roppant magabiztosan röplabdáztak, nemcsak támadásban, hanem a blokkmunkában is ragyogóan teljesítettek, a csabaiak pedig csak ritkán tudtak megvillanni, 6:3-as vendégelőnynél Tóth Gábor ismét kihívta magához a tanítványait, 6:12-nél ismét. Ezután azonban mintha kezdett volna magára találni a magyar csapat, jöttek a szép megoldások is, s ezeket a hálás közönség is akceptálta. Ez az időszak csak rövid ideig tartott, a sárga-kék mezesek ismét megrázták magukat és haladtak előre. Jött azonban Vaszileva, akinek pontjaival mínusz hétről, mínusz 4-re zárkózott fel a BRSE, s ekkor – a mérkőzés során először – a németek edzője is kikérte idejét. Jól játszott a Csaba, megérezte, hogy talán mégis lehet keresnivalója és a hajrára belátható távolságra, egy pontra került a német csapattól. Fordítani azonban már nem tudott, ugyanis Ruddins játszmalabdához juttatta a Schwerint, majd egy blokkal a másodikat is behúzta és ezzel el is dőlt a továbbjutás kérdése.

 

A folytatásban Felix Koslowski edző csak Lina Alsmeiert tartotta a pályán, s beküldte az addig a padon ülőket. Az eredményben azonban nem mutatkozott meg, mert a cserék is legalább olyan minőséget képviseltek, mint a pihenő társaik. Időre volt szükség, mire a csabaiak rájöttek, hogy talán mégis sebezhető az éppen pályán lévő német csapat. A játszma közepén behozták ötpontos hátrányukat, és időt kellett kérni a német trénernek. Hatott a kisebb fejmosás, mert ismét ők ragadták magukhoz a kezdeményezést, de a csabaiak nagyon szerettek volna szettet nyerni és 21-nél kiegyenlítettek, majd a vezetést is átvették, egyben szettlabdához is jutottak, hogy azután Drpa beüsse a szépítést érő pontot.

A 4. szettet a Csaba kezdte jobban, vezetett is három ponttal, de a németek nem akartak leszakadni, feljöttek és a játszma derekán a vezetést is átvették. Hullámzott a játék, váltva vezettek a csapatok. A maratonira nyúlt hajrá izgalmas csatát hozott, felváltva jutottak, szett-, illetve meccslabdához a csapatok, végül itt is Drpa döntött, jöhetett a döntő szett!

Az utolsó, rövidített felvonásban a németek hárompontos vezetésénél cseréltek térfelet a csapatok. Elfáradtak Vaszileváék, a frissebb schwerini cseresor pedig kevesebbet hibázott. Egy ásszal jutottak négy meccslabdához a németek, ami elegendő volt ahhoz, hogy megnyerjék ezt a találkozót is.

Az SSC Palmberg Schwerinkettős győzelemmel, 6:2-s szettaránnyal jutott a legjobb 8 közé.

Swietelsky-Békéscsaba–SSC Palmberg Schwerin (német) 2:3 (–14, –21, 23, 29, –12)

CEV-kupa női mérkőzés, nyolcaddöntő, 2. találkozó. Békéscsaba, 1400 néző. V.: Meryem Pelenk Tekol, Zdenek Grabovsky (török, cseh). Békéscsaba: Drpa 21, Vaszileva 17, Bodnár 9, Pintér 7, Aktas 5, Bagyinka 6. Cs.: Molcsányi, Kertész (liberók), Glemboczki 11,Olinyik, Szatmári L. 1.Vezetőedző: Tóth Gábor. Schwerin: Kästner 2, Ruddins 8, Alsmeier 17, White 8, Baijens 23, Yuzgenc 7. Cs.:Pogány, Nestler (liberók), Dambrink 9, Neuhaus 8, Ambrosius 9, Fernau 1.Vezetőedző: Felix Koslowski.
Az eredmény alakulása. 1. szett: 2:6, 4:10, 11:21, 13:24. 2. szett: 3:7, 6:12, 10:14, 11:18, 16:19, 21:22. 3. szett: 1:5, 4:9, 7:12, 15:15, 16:19, 21:21, 24:23. 4. szett: 6:3, 9:6, 10:10, 13:14, 16:14, 16:17, 22:19, 24:22,24:25, 27:26, 28:28. 5. szett: 3:7, 6:12, 10:12, 10:14.

Tóth Gábor: – A Schwerin igazán komolyan vett minket. Különleges dolgot nem csináltak, amire ne számítottunk volna. Olyan erőt vonultattak fel és olyan sebességgel játszottak, ami ellen nagyon nehéz volt felvenni a ritmust. A második szettben ez sikerült, ám rossz megoldásokat választottunk. Egyszer egy ilyen szintű csapat ellen át kell törnünk a falat, a bajnoki végelszámolásra nem mindegy, hogy mennyi ilyen nehéz szituációt oldunk meg. Felix Koslowski: – Nagy erőkkel készültünk erre a meccsre, talán többet is, mint az elsőre. Nagyon szerettünk volna az első pillanattól kezdve nyomást gyakorolni a Békéscsabára, és mindenki ebben a szellemben játszott. Jól nyitottunk, jól támadtunk és jól is védekeztünk az első két szettben. Rendkívül boldog vagyok, nemcsak a továbbjutás miatt, hanem azért is, mert a harmadik-ötödik szettben azok a játékosaim is helytálltak, akik eddig kevesebb lehetőséghez jutottak.


 
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában