Labdarúgás - NB II.

2024.06.24. 18:23

Munkába lendültek a lila-fehérek

Hétfőn délután megkezdte a felkészülést a Békéscsaba 1912 Előre NB II.-es labdarúgócsapata a 2024/25-ös másodosztályú bajnoki szezonra. Az első átmozgató edzésen több újonnan érkező, illetve próbázó játékos is megjelent. Előbbiekről egyelőre nincs hivatalos bejelentés, utóbbiakkal kapcsolatban pedig a szakmai stáb mondja majd ki a végszót.

Bakulya Mihály

Megvolt az első átmozgatás, keddtől pedig teljes gőzzel Előre! Fotó: Molnár Balázs

Fotó: Molnar Balazs

Ha nevesítve egyelőre nincsenek is a labdarúgók, annyi bizonyos, hogy jelentős nyári mozgásra van kilátás a Kórház utcában.
– A tavalyi keretünk a harmadosztály megnyeréséhez elegendő volt, de szintet kell lépnünk! Szeretnénk minden poszton NB II.-es szintű, egészséges rivalizálást fenntartani, mert újoncként fel kell nőnünk a feladathoz – így Csató Sándor vezetőedző, akinek a játékosokhoz hasonlóan, a hétfői nappal telt le a nyúlfarknyi nyári vakáció. – Az eddigi megállapodások alapján elmondható, hogy kapus poszton és a védelemben megnyugtató módon alakulnak a dolgaink, azonban a középpályás sort és a támadó szekciót is megfelelő minőségre szeretnénk felhozni.
A tréninget megelőzően Barkász Sándor többségi tulajdonos elmondta, hogy vannak távozók és érkezők is a keretben, de a jövőben lesznek még változások. Információink szerint öt-hat labdarúgóval sikerült közös nevezőre jutnia a csapatot működtető gazdasági társaság menedzsmentjének és majd ennyivel áll folyamatos kapcsolatban, bár ez a szám a menedzserek aktivitásának köszönhetően óráról órára változik.
– A munkát egy ismerkedős nappal kezdtük, keddtől rendszeressé válnak a délelőtti és délutáni foglalkozások, miközben az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon folyamatosan esnek át a labdarúgók – tette hozzá a szakvezető. – Az első két hetet itthon töltjük, ez alatt szeretnénk kialakítani olyan keretet, amelyik alkalmas lesz a bajnoki célok elérésére. A mátraházi edzőtáborba már csak az arra hivatottakat vinnénk magunkkal. Rövid volt a feltöltődésre rendelkezésre álló idő, rövid lesz a felkészülés időszaka is melyet valamilyen szinten csapatépítésre is kell szánnunk, de bízom benne, hogy mindenkinek motivációt jelent majd az előttünk álló kihívás.
A szakember a részletekbe bocsátkozva megjegyezte végezetül, hogy kemény, kiegyensúlyozott évre van kilátás, melynek során a 16 tagú mezőny szűkebb része a feljutásért küzd majd, a többi pedig a tagsága meghosszabbításáért csatázhat.

A lilák öthetes felkészülést végeznek el a július 28-i bajnoki rajtig. A munka többsége hazai környezetben zajlik, kivételt csak a július 8-tól kezdődő ötnapos mátraházi edzőtábor jelent, ahol a csapatjáték kialakítása lesz fókuszban. Ennek szolgálatában négy tesztmeccs is áll.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában