Röplabda

2024.07.25. 15:15

Fekete Ramóna a felnőtt válogatottban

Nagy megtiszteltetés érte az MBH-Békéscsaba 17 éves feladóját, Fekete Ramónát, ugyanis csatlakozott a felnőtt női magyar válogatott keretéhez, amely ezekben a napokban Romániában vesz részt felkészülési tornán.

Gajdács Pál

A nemzeti együttes feladó posztján méretes sérüléshullám söpör végig, ezért új lehetőségek után kellett nézni, végül a szakvezetők választása a csabaiak saját nevelésű játékosára esett.

Fekete Ramóna a felnőtt válogatottban is magára öltheti a címeres mezt
Fotó: Fotó: BRSE

Fekete Ramóna a nyáron kapott profi szerződést a csabai klubtól és stabil tagja volt a júliusban a görögországi U18-as Európa-bajnokságon 8. helyen záró magyar válogatottnak. A torna vége felé azonban bokasérülést szenvedett, de szerencsére kiderült, nem súlyos az eset, azóta pedig meg is gyógyult, így igent mondott a felkérésre, és a klubja sem gördítettünk akadályt élete eddigi talán legfontosabb kihívása elé.

– Rettentő hirtelen ért a megkeresés, de egyértelmű, hogy éltem vele! Van bennem némi izgalom, viszont nagyon befogadóak a lányok! – mondta a klub honlapján a fiatal tehetség, aki a csabaiak liberójával, Kertész Petrával együtt szerepelhet a romániai tornán. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában