Magyarbiliárd

2024.09.04. 10:11

Szeghalmi házi döntő az OB II.-es szeparált versenyen

Egy nappal az OB I.-es csapatbajnokságban érdekelt játékosok küzdelmeit követően a másodosztályban érintett biliárdosok első őszi szeparált egyéni versenyét is lebonyolították Szeghalmon. Az esemény Vig Mihály révén hazai sikerrel zárult.

Bakulya Mihály

Az első OB II.-es szeparált verseny legjobb biliárdosai

A Tildy utcai új versenyhelyszínen, valamint a Napsugár Presszóban összesen nyolc asztal szolgálta ki a 40 résztvevőt. A versengést magas szintű, jó mérkőzések, szoros játszmák és kiélezett küzdelmek jellemezték, ami a mezőny kiegyensúlyozottságára utal. Nem ment csodaszámba tehát, hogy senki nem zárt veretlenül. A sok hasonló képességű játékos közül végül két szeghalmi jutott el a fináléig. Ott Vig Mihály diadalmaskodott Zsombok Attilával szemben, a harmadik helyezettnek járó díjat pedig a békéscsabai Kocsondi Tibor zsebelte be az okányi Bujdosó Attila előtt.

A sorozat második fordulóját október 6-án ejtik meg.

Végeredmény: 1. Vig Mihály (Szeghalmi Safi BK), 2. Zsombok Attila (MBBE), 3. Kocsondi Tibor (Pöröly Cápák), 4. Bujdosó Attila (Okányi BK Pelikán II.).

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában