Kick-box

2024.09.02. 10:26

Az arany mellett ezüst-, és bronzérem a csabaiak fémjelezte magyar csapatokban

Három olyan magyar csapat is döntőzött szombaton a budapesti utánpótlás kick-box világbajnokságon, melyben szerepeltek a békéscsabai JALTE-Debreczeni team versenyzői. A kadet „kettes” leány ifjúsági csapat parádés győzelméről már beszámoltunk, rajtuk kívül a fiúk hasonló korosztálya a dobogó második, a serdülő fiú „egyes” formáció harmadik lett.

Gajdács Pál

A világbajnok kadet leánycsapat

Fotó: Fotó: BMHSZ

A budapesti utánpótlás kick-box világbajnokság utolsó napján csapatban voltak érdekeltek a Békés Megyei Harcművész Szövetséghez tartozó klubok veresenyzői. A legnagyobb sikert egyértelműen a kadet 2 (ifjúsági) leány csapat érte le, világbajnokok lettek Debreczeni Frida és Jancsó Lili közreműködésével. Matuska Máté ezüstérmes lett az ifjúsági fiú csapattal, míg Szikora Gergő és testvére, Bence bronzéremmel térhette haza a serdülő fiú csapat tagjaiként. 

– A kadet 1, serdülő fiúknál a két Szikora testvér, Bence és Gergő kapott szerepet. Nagyon szépen küzdöttek, egy ponttal maradtak alul az olaszokkal szemben – kezdte értékelését Debreczeni Dezső, a JALTE-Debreczeni team edzője. – Az olaszok végül nem nyerték meg a versenyt, kíváncsi lettem volna, hogy mi lett volna, ha mi jutunk tovább. Amúgy Bencén érezhető volt az előző nap elveszített vb-döntő hatása, nem volt olyan éles, mint kellett volna. A csapat bronzéremmel zárt. A kadet 1. lányok között Debreczeni Lilla került be a csapatba. Nagyon rossz volt a sorsolás, rögtön az angolokkal kezdtek a mieink. Lilla megállta a helyét, de az angolok jobbak voltak nálunk, a csapat ötödik lett. A kadet 2, ifjúsági fiú csapatban Matuska Máté kapott helyet. Végig jól versenyeztek, partiban voltak, jó mérkőzéseket vívtak, a döntőt viszont elveszítették. Máté utolsó emberként harcolt, de nem bírta tartani az ellenfelét, s így egy szép csapat ezüstérmet vihetett haza – sorolta tovább a szakember. – A kadet 2, ifjúsági lányoknál fájó pont volt, hogy Tóth Izabella kikerült a csapatból, mert a Debreczeni Frida, Tóth Izabella, Jancsó Lili hármas egész évben hozta világ-, és Európa-kupákon a csapataranyakat. Sajnos a szövetségi kapitány döntése alapján nem került be, ezt most is kifogásolom, mert a három csabai lány is simán nyerni tudott volna. Esélyesként érkeztek és ennek megfelelően győztek, így Frida és Lili, két arannyal a legeredményesebb magyar versenyzők közé lépett. A junior lányoknál Petró Lili és Pántya Réka által erősített válogatott az első mérkőzést megnyerte, a másodikon viszont vereséget szenvedett és így nem lett érmes. Örömteli viszont, hogy Réka két nagyon jó küzdelmet vívott, szép rúgásokkal. Magára talált a vébé végére és bizonyította, hogy igenis helye van ebben a mezőnyben. A junior fiúknál az első mérkőzést hét pontos hátrányból Malatyinszki Bendegúz döntetlenre hozta, majd a mindent eldöntő mérkőzésen is nyert, nagy részt vállalva a továbbjutásból. A második mérkőzésen már nem sikerült a hátrányt behozni. Sajnos tanítványom, Csiernyik Zsombor nem került be a csapatba, pedig vele sikeresebb lett volna a csapat, így egy arany, egy ezüst és egy bronzéremmel zártak azok a csapatok, ahová válogatott versenyzőket adtunk.
Eredmények. Junior. Férfi. A 8 közé jutásért: Magyarország–Görögország 18:15. A 4 közé jutásért: Bulgária–Magyarország 14:6. 5. Magyarország, benne Malatyinszki Bendegúz. Női. A 8 közé jutásért: Magyarország–Guatemala 23:5. A 4 közé jutásért: Nagy-Britannia–Magyarország 10:5. 5. Magyarország, benne Petró Lili és Pántya Réka. Kadet 2 (ifjúsági). Fiúk. A 8 közé jutásért: Magyarország–Olaszország 19:9. A 4 közé jutásért: Magyarország–Kanada 13:8. A döntőbe jutásért: Magyarország–Bulgária 10:8. Döntő: Nagy-Britannia–Magyarország 16:10. 2. Magyarország, benne Matuska Máté. Leányok. A 8 közé jutásért: Magyarország–Egyesült Államok 19:12. A 4 közé jutásért: Magyarország–Írország 20:8. A döntőbe jutásért: Magyarország–Nagy-Britannia 11:10. Döntő: Magyarország–Görögország 16:11. Világbajnok: Magyarország, benne Debreczeni Frida és Jancsó Lili. Kadet 1 (serdülő). Fiúk. A 4 közé jutásért: Magyarország–Ausztria 20:3. A döntőbe jutásért: Olaszország–Magyarország 6:5. 3. Magyarország benne Szikora Gergő és a Szikora Bence. Leányok. A 4 közé jutásért: Írország–Magyarország 26:8. 5. Magyarország, benne Debreczeni Lilla.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában