Tereplövészet

2024.09.11. 13:22

Csapatezüsttel vigasztalódott Sutyinszki István az Eb-n

Nem kellett messzire menni a magyar tereplövészeknek, hogy részt vegyenek az idei hunter field target Európa-bajnokságon, hiszen azt a Debrecen-bánki arborétumban rendezték meg. Az eseményen 10 országból 108 versenyző indult a versenyen, közöttük szerepelt a szarvasi Sutyinszki István is. Az apróvad vadászati stílusában űzött versenylövészet egyéni küzdelmében a 13. helyen végzett, a magyar válogatott tagjaként azonban felállhatott a dobogó második fokára.

Gajdács Pál

Az ezüstérmes magyar csapat, a kép bal szélén Sutyinszki István

A kétnapos versenyen naponta 40 célt kellett meglőni. A pályaépítők kiválóan kihasználták a terep adottságait, voltak magasan a fákra felszerelt célok, és olyan nyílt gyepes terület is a pálya része volt, ahonnan a sűrű erdőbe kellett befelé lőni, ami bizony nagyon megnehezítette a távolságbecslést. 

– Az első napot hét hibával, harminchárom ponttal zártam, ezzel az eredménnyel benne voltam az első tízben – számolt be az Eb-ről Sutyinszki István. – Reméltem, hogy a következő napon javítok majd, de nem így lett. Sokkal jobban fújt a szél és a távokat is rosszabbul becsültem meg és emiatt több hibát vétettem, valamint kihagytam két álló célt is, így a nap végét tizenegy hibával, huszonkilenc ponttal zártam. A két nap alatt elért hatvankét pont a tizenharmadik helyre volt elég. Vigasztal az, hogy a magyar csapat – melynek magam is tagja voltam – ezüstérmet szerzett. Az Európa-bajnoki címet birtokosa Csehország lett, a harmadik helyen Szlovákia végzett – zárta mondandóját a szarvasi tereplövész.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában