Hírek

2004.11.30. 00:24

Fokozott érdeklődés

Benkő Tamás

Budapesten és Pest megyében már javában érkeznek a nevezések a IV. Drenco Sport Pest megyei és a III. VaBu Budapesti Futball7végére. A megyei és körzeti, valamint a Budapest-bajnokságokban szereplő amatőr labdarúgócsapatok számára rendezett teremtorna-sorozat januárban hét helyszínen – Cegléd, Csömör, Dunakeszi, Tápiószentmárton, Tököl, Solymár és Vác – zajlik majd. A csapatok a hagyományos kispályás szabályoknak megfelelően 5+1 fővel játszanak.

Az élénk érdeklődésre való tekintettel a szervezők meghoszszabbították a nevezési határidőt a 2005-ös Futball7végére – tájékoztatott Fekete Miklós, a Pest Megyei Labdarúgó-szövetség ügyvezető elnöke. A három hétvégén zajló sorozat a téli holtszezonban is megfelelő versenyzési lehetőséget kínál az amatőr csapatok számára, amelyre még december 20-ig lehet nevezni, a 06-20/419-1533-as telefonszámon.

A névadó sportszergyártóknak köszönhetően mindkét tornán 340-340 ezer forint az összdíjazás. Akárcsak tavaly és idén, ismét összemérik majd erejüket a megyei bajnokok a III. Regionális Futball7vége teremdöntőn, február elején. Emlékeztetőül: 2003-ban a Pest megyei Budaörs, idén pedig a Nógrád megyei Érsekvadkert nyerte a regionális finálét.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!