JÓ reggelt!

Elsivárosodó mindennapjainkban üdítő enyhet nyújt számomra, hogy közeli törzsvendéglőmben fogyasztom el ebédemet. Kéretlenül is lefoglalják a kedvenc asztalomat, rendelés nélkül hozzák a hosszúlépést, s a pincérrel megbeszéljük a világ dolgait. Krúdynak érzem magam, amint Vendel fiammal megbeszéli, mi legyen a húslevesben, hogyan remegjen az a csontvelő. Ez persze álom, de azért néha kivételeznek: személyzeti kaját kapok, rendkívül élvezem. Mert hát valljuk meg, az étlap esztendők óta szinte változatlan. Csak a jobb oldalon mutatkozik eltérés. Ahol az árak vannak.