Hatvan éve nyerte el jelenlegi formáját Békés megye

Új megyehatárok és megyeszékhelyek címmel közölt rövid tudósítást a Szabad Nép, a kommunista párt lapja 1949. december 14-én — közvetlenül a „Hatalmas csúcseredmények az öntők szocialista versenyében” címmű riport után — a történelmi vármegyerendszer megszüntetéséről, és a mai napig létező megyerendszer kialakításáról. A korabeli címlap fontosabb témákról, például Trausznitz Ferenc lakatos Rákosi elvtárshoz intézett leveléről szólt.

A megyerendszer átalakításáról és több történelmi megyeszékhely átminősítéséről minisztertanácsi rendelet döntött, amely 1950. január elsejétől lépett életbe. Ekkor veszítette el megyeszékhelyi rangját Gyula, és lett új központ Békéscsaba, illetve ekkor nyerte el mai arculatát Békés megye.

Az új rendszer kialakítása nem kis nehézséget okozott. A megyei tanács 1950. június 15-én alakult meg. Békéscsabán azonban nem volt elegendő középület, ahol elfértek volna, így egy darabig a városi infrastruktúrát vették igénybe. A megyei tanácsok a Viharsarok Népe korabeli beszámolója szerint „a legszélesebb dolgozó tömegek, az egész dolgozó nép érdekeinek szószólói lesznek, a világ összes közigazgatási rendszerének legdemokratikusabb formái”.

A tanácsrendszer 1990. szeptember 20-án ért véget, a Népújság beszámolója szerint „az alkalomhoz illő, emelkedett hangulatban”. A megyerendszer azonban túlélte a rendszerváltást, tanácsok helyett pedig 1990 októberétől demokratikusan választott önkormányzatok működnek.

Hosszú távon is számolni kell a jelenlegi megyerendszerrel. Bár a rendszerváltás és az uniós belépő óta éles viták folynak arról, hogy a jövőt a régió vagy a megye jelenti, a hatvanéves fennállását ünneplő megyerendszer eddig mindent túlélt. — A regionális politika az Unión belül egy válaszlépés a globalizációra, és az azzal járó, erősödő versenyre — válaszolta kérdésünkre Nagy Erika, a Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központjának tudományos főmunkatársa.

— A rendszerváltozás után sokan gondolták azt, hogy a régiók ellensúlyozhatják majd a Budapest központú politikai és gazdasági struktúrát.

A megyék azonban a régiók keretei között is fennmaradtak. — Ezt egyfajta társadalmi tehetetlenség is segíti, hiszen megyei szinten már adott egy használható, működő struktúra — folytatta Nagy Erika. A kutatóintézet felmérése szerint a megye az ott élők identitástudatában is jelen van. — A nemzeti és a lokális identitás mellett erős a megyéhez kötődés is, ebben nőttek fel az emberek — mutatott rá.

A kutató szerint, ha a jövőben gyengülnek is a megyék szerepei — hiszen például több intézményt is regionális szinten szerveztek újjá —, a megyerendszerrel a jövőben számolni kell. — Egy olyan területi szintről van szó, amelynek fenntartása több különböző érdekcsoportnak is fontos, s amelyek várhatóan nem hagyják széthullani a rendszert — állítja a szakember.

— Életképes lett volna a korábbi megyerendszer is, de a Rákosi-rendszer centralizációs és ideológiai okok miatt döntött a váltás mellett — mondta kérdésünkre dr. Erdész Ádám. A megyei levéltár igazgatója emlékeztetett arra, a trianoni határ jó néhány megyét kettévágott. A töredék megyék egy részéből akkor hét, „közigazgatásilag egyenlőre egyesített vármegyét” alakítottak ki. Ilyen volt Csanád—Arad—Torontál, amely utóbbiak egyes részei később Békéshez kerültek.

— A Horthy-korszakban alapvetően az ésszerűsítés és a terület-visszaszerző célok motiválták a változtatásokat. Az új rendszer ezzel szemben elfogadta az új határokat, és egy központosított közigazgatási szervezet létrehozását tartotta szem előtt. Célként fogalmazódott meg, hogy az új egységek nagyjából egyformák legyenek, ezért kerültek Békéshez új területek — mondta Erdész Ádám.

Az igazgató szerint, ha Békés területi gyarapodását nyereségnek tekintjük, akkor veszteségként fogalmazható meg a határszélivé válás, és az országtól elcsatolt területekkel a kapcsolat elhalványulása.