Színikritika: az előadás nem maradt el, csak a siker

Ha egy színész bármi okból kiesik a produkcióból, ráadásul kis létszámú társulatban, négyszereplős darabnál és a bemutató előtt három nappal, ott vészhelyzet van. Csak a beugrás mentheti meg az előadást, a színházat a műsorrend felborulásától, a veszteségtől, a közönséget a csalódástól.

Fekete Péter igazgató úgy festett a páholyában, mintha tíz évet öregedett volna pár nap alatt. Nem csoda, kettős szerepben kellett alakítania: direktorként és rendezőként. Pedig annyira készült, hogy az irányítás, rendteremtés után végre színpadra állíthassa első darabját, megmutathassa, nem csak követelni tud, rendezni is. Igazgatóként jól szerepelt, vendégművész beugratásával megmentette az előadást, rendezőként viszont nem.

A színpadon disznóól, kifutó, hizlalda az előadás elején, a végén vágóhíd. Hatalmas fogaskerekek, etetőgépek, nagyüzemi zajok: a díszlet tökéletes. A szereplők a nagy rendszer parányi részei. Czakó Gábor Disznójátékának műfaja szatíra, de a fogalommal legyünk óvatosak! A pihent agyú, aesopus-i fabulákon felnőtt vagy még inkább a kortárs író rémmeséiből készült néző még jól is szórakozhat.

A többség azonban csalódik. S még csak nem is amiatt, hogy húsba vágóan gúnyos, mélyen filozofikus lenne az átirat; hanem azért, mert nem jön létre kapcsolat színpad és nézőtér között, a színészeknek nem sikerül hatni a közönségre. A premieren háromnál több poén biztos nem sült el, alig csattant fel jóízű nevetés, taps. Amikor élet, halál értelméről elmélkedtek a színészek, s már majdnem sikerült megérinteni a nézőt, előkerültek a buta, agresszív reklámbetéteket kifigurázó rikkancsfélék, és az ismétlődő közjáték rendre szétverte a már alakuló hangulatot.
Ez a disznóól a társadalom, ahol etetik az embereket.

A reklám, globalizáció, piacgazdaság, Czakónál a „Gazdaságkor” sok moslékkal, szeméttel árasztja el a világot. De eljön a vágás, az ítélet napja, s kiderül, ki kicsoda, mennyit ér. Az összezártság és a félelem jó alkalom arra, hogy mindenki kimutassa a foga fehérjét, jellemét, karakterét. Szökést, forradalmat, változást, államalapítást terveznek a halálra ítéltek. A hatalom megszerzéséért minden disznóságra, csalásra, árulásra, ölésre is képesek.

A hirdetés után folytatódik
Szomorújáték, sorstragédia lenne emberekkel. A disznókkal abszurd. Politikai szatíra, kabaré? Az is, hiszen kifiguráz társadalmi visszásságokat. Humorból, állatmeséből mégis kevés, mert a nézők nem nevetnek. Drámából sok, de abszurditásból is, mert nem is sírnak. Aesopus és La Fontaine oktató-nevelő fabuláiból sokat tanultunk. Állatbőrbe bújtatni emberi gyarlóságot praktikus, kényelmes megoldás, nem veszélyes, mint a direkt beszéd.

Czakó Disznójátékát a hatvanas években írta, de ma már semmi szükség a virág-, azaz állatnyelvre; azt is el lehet mondtani, ami nem igaz, sajnos. A színmű régi, s bár mondandója örök, az abszurd „nem jött be” a közönségnél. Már a darabválasztás sem szerencsés a térség egyetlen színházában, ahová a nézők többsége szórakozni jön, nem a fejét törni szimbólumokon, groteszk jeleneteken.

Beugratták a vendéget, hogy mentse az előadást

Minden kritikai észrevétel ellenére elismerésre méltó teljesítményt nyújtottak, hősiesen helytálltak a szereplők. Beugrásával Kecskemétről Reiter Zoltán nem csak megmentette, javít is az előadáson. A siker elmaradásához a cserének nincs köze. Yorkshire úr, a multik által bedarált, önálló gondolkodásra képtelen tisztviselő szerepében Reiter kiegyensúlyozott alakítást nyújt. Hodu József játéka kimagasló, Cornwall figurájában az agresszív, uralkodni vágyó, hatalommániás helyezkedőt hatásosan hozza. Mangalicza az egyszerű munkás, de legalább töri a fejét, hiszékeny, jólelkű, a legszeretetre méltóbb, legszánandóbb alak. Bicskei István szabadkai színész a szerepre Orléans-ból érkezett. Nem kocamama, Em(e)se Kara Tündétől ellentmondásos figura. Dolga a szaporulat, de arról elmélkedik, szabad-e szülni erre a gonosz világra; miközben a fitnesznek hódol, teker, edz.