Regény, kevés színházzal - színházkritika

Magyar szerzők évadját meghirdetni merész vállalkozás még akkor is, ha a színház komolyan veszi feladatát és felelősségét, hogy a nemzeti irodalom remekeit, klasszikusokat és kortársakat vigyen színre. Őrizni és közvetíteni értékeket, szórakoztatni és nevelni, teret szentelni fiatal tehetségeknek — mindez szép küldetés. Műsorra tűzni kedvenc ifjúsági regényünket, az egyik legnépszerűbb írónkat ugyanakkor hálás feladat.

Társadalmi, sőt világméretű válság idején, a teljes értékvesztés korában a művészetek, így a színház szerepe, lehetősége is felértékelődik, hiszen hol találhatnánk példaképeket, kapaszkodókat, biztatást és vigaszt, ha nem a történelmi, irodalmi hősökben?! Móra Ferenc regénye a XVII. századi Erdélyről, Apafi Mihály fejedelem uralkodásáról izgalmas olvasmány; bonyolult történelmi korszakban mutat fel példákat emberi helytállásra és gyarlóságra egyaránt.

Az erdélyi fejedelemnek a császári udvar és a királyi Magyarország között kell egyensúlyoznia, a nagyhatalmak (törökök és Habsburgok) közé szorított ország szenvedései, kiszolgáltatottsága asszociációkat, áthallásokat ébreszt hazánk későbbi történelmi korszakaihoz, egészen máig.

[caption id="" align="aligncenter" width="300"] Fotó: Kovács Erzsébet
[/caption]
A Rab ember fiai, a Szitáry fiúk, Tamás és Ádámka a hűség, a szeretet, a hazafias helytállás szép példái. Apafi fejedelem — legalábbis akit Móra ábrázol — sokszor inkább a hatalmától országos és családi ügyekben egyaránt megfosztott, gyámolításra szoruló, folyton morgolódó, zsörtölődő figura. Aki valóban irányít és a fejedelmet is ugráltatja, az a török basa. Mint minden zűrös politikai helyzetben, itt is sok a szegény ember, illetve a zavarosban halászó, másokat kihasználó, hazug, csaló, önző alak.

Regényt színpadra vinni nem kevésbé kockázatos, bár lehet nagyon hálás, sikeres vállalkozás is. Kockázatos, mert egyfelől az író iránti tisztelet, az eredeti műhöz való ragaszkodás vezérli a dramaturgot és a rendezőt, másfelől jól tudják mindketten, mennyire más mindkét műfaj, s hogy a próza önmagában milyen kevés a játékhoz. Zalán Tibor dramaturg és Seregi Zoltán rendező megtartotta a regény talán mind a tizenhét fejezetét, ami színpadra nagyon sok.


Az állandó helyszín- és jelenetváltás is oka, hogy nagyon hosszú, háromórás az előadás, s mindezen az egyébként szép zenei betétek sem képesek enyhíteni. Túl sok az elbeszélés, kevés a légkört teremtő játék, az igazi színház. Értékközvetítéshez és lélekemeléshez pedig hibátlan, színvonalas produkció, emlékezetes előadás kell, amelyben mindenki a maximumot nyújtja. Ebben az előadásban nem a főszereplők a legjobbak.
Az első olyan jelenet, amikor felpörögnek az események, és az ember színházban érzi magát, az Piszliczár fogadójában zajlik. Amikor a kapzsi vendéglős ellopja a basának szánt aranyat a sólyom szárnyai alól, ezzel megpecsételi minden szereplő sorsát: rabságra ítéli a vitéz Szitáry Kristófot, földönfutóvá teszi gyerekeit, kegyvesztetté a fejedelmet.

Sikeres az a rész, ahol a várkapitány lép fel, a második találkozás a bolonddal a fogadóban, valamint a várostrom. A lápos fejezetek aránytalanul hosszúak.

Fotó: Kovács Erzsébet -->