Sérteget, hergel

2024.05.29. 06:33

Állatoknak nevezte a Fidesz szavazóit Magyar Péter (videó)

Több millió embert alázott meg Magyar Péter, amikor egy utcai fórumon kihaló állatfajtának nevezte a fideszeseket – számol be róla a Magyar Nemzet.

MW

Magyar Péter beszédet mond a Belügyminisztérium épülete előtt megtartott demonstráción, Budapesten 2024. április 26-án

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

Ez a gyalázkodó, gyűlöletkeltő hangnem jellemző Magyar nyilvános szerepléseire, illetve munkatársainak korábbi megszólalásaira is – írja a lap.

Mindez kísértetiesen emlékeztet a 2022-es választási kampányra, amikor Márki-Zay Péter, a baloldal miniszterelnök-jelöltje trágyával etetett gombákhoz hasonlította a kormánypárti szavazókat, illetve ostobáknak, agymosottaknak nevezte a vidékieket.

Szintet lépett Magyar Péter a gyűlöletkeltésben, a tiszaföldvári fórumán ugyanis úgy fogalmazott:

Mostanában már ciki fideszesnek lenni, kihaló állatfajta.

A Tisza Párt alelnöke korábban is tett botrányos kijelentéseket, fenyegetőzött például azzal, hogy június 8-án a Hősök terén nem lesznek békések, azt a tömeget nem lehet majd megállítani.

Az alapvető emberi normák semmibe vétele, a személyeskedő és fenyegető hangnem jellemző Magyar kollégáira is. 

Magyar Péter és munkatársainak kijelentései a baloldal 2022-es miniszterelnök-jelöltjének ámokfutását idézik. Emlékezetes, hogy Márki-Zay Péter többek között

trágyával etetett, sötétben tartott gombákhoz hasonlította a kormánypárti szimpatizánsokat, de elhangzott az is, hogy ostobák és aberráltak. 

A teljes cikk IDE kattintva olvasható.

Helyszíni szemlét tartottak a tatabányai kávézóban, ahol Magyar Péter hívei rongáltak

Továbbra is hangos a sajtó a Magyar Péter tatabányai kampányrendezvényén történtek miatt. A legfrissebb hírek szerint a helyszíni szemle már megtörtént a kávézó üvegfalának rongálása miatt, most a jegyzőkönyvre várnak – írja a Komárom-Esztergom Vármegyei Hírportál.

– Hírnévrontás miatt fontolgatom a feljelentést – mondta a lapnak a kávézó üzemeltetője, Boczonádi János  a történtek után. Tényi István azonban nem csak fontolgatta, hanem meg is tette a feljelentést, mivel szerinte felmerülhet a rongálás és a garázdaság vétség gyanúja.

Boczonádi János szerint az üvegfal bármikor berobbanhat, így az önkormányzati tulajdonú kávézó belső része, illetve annak út felőli oldala használhatatlan a vendégek számára. Három nappal az eset után megtudták az üzletvezetőtől, hogy

a helyszíni szemle megtörtént, és amint elkészül a jegyzőkönyv, a biztosító kicseréli az üvegfalat.

Vitályos Eszter: ilyen embernek nincs helye a közéletben!

Más értékeket vallunk, de úgy gondolom, hogy egy magát politikusnak tartó ember soha nem süllyedhet le arra a szintre, hogy állatoknak titulálja a vele egyet nem értőket! Egy ilyen embernek nincs helye a közéletben!

– reagált Magyar Péter kijelentésére Vitályos Eszter kormányszóvivő a Facebook-oldalán.

Június 9-én, a választáson adjunk csattanós választ a sértegetőknek

– hangoztatta Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója a Facebook-oldalán szerdán közzétett videóban.

A videóban látható, ahogy emberek előtt Magyar Péter arról beszél, hogy „mostanában már ciki fideszesnek lenni, kihaló állatfajta”.

Menczer Tamás elmondta, hogy ilyet már korábban hallhattak, majd a videóban megjelenik egy tévéműsor részlete is, amelyen Bangóné Borbély Ildikó volt szocialista képviselő azt mondta: „sok a patkány Magyarországon”.

Ez a baloldal, ez Magyar Péter. A fideszesek állatok, a fideszesek patkányok

– fogalmazott Menczer Tamás, majd azt hangoztatta: „soha ne felejtsük el egy pillanatig se, hogy kik voltak azok, akik állatoknak, patkányoknak neveztek bennünket!”

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában