Adomány

2024.06.25. 15:10

Máltai Szeretetszolgálat: több ezer rászoruló gyermek kap higiéniai papírtermékeket

Egy évre elegendő termékadománnyal segíti rászoruló gyermekek ezreit a Vajda-Papír a Magyar Máltai Szeretetszolgálaton keresztül.

MW

A szeretetszolgálat kedden az MTI-hez eljuttatott közleményben jelezte, az évek óta tartó együttműködésben a mostani adománnyal az esélyteremtő gyermekprogramjaikhoz kapcsolódik a higiéniai papírtermékek gyártója.

Vajda Attila, a Vajda-Papír alapító-ügyvezetője és Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke higiéniai papírtermékeket ad át rászoruló gyerekeknek a program bejelentésekor
Forrás: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

A több mint 30 millió forint értékű, 10 tonnányi adományt Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke vette át.

A közlemény szerint Vajda Attila, a Vajda-Papír alapító-ügyvezetője az adomány átadásakor elmondta, hogy

6000 hátrányos helyzetű gyermeket látnak el egy évre higiéniai papírtermékkel a máltaiak országos hálózatában. A termékadományon kívül a cég munkatársai önkéntes munkájukkal játszótér-felújításában is segítenek.

A szeretetszolgálat ismertetése szerint játszótereiken és játszóházaikban országszerte 15 helyszínen, évente több mint 3000 gyermek töltheti szabadidejét biztonságos környezetben, játékkal, fejlesztő foglalkozásokkal. Iskola Alapítványuk 8 óvodát, 7 iskolát, 4 szakképző intézményt és egy fejlesztő iskolát tart fenn, melyekben összesen több mint 4300 gyermek végzi tanulmányait. A több mint húsz éve működő Máltai Családok Háza Nevelőszülői Hálózatban 12 megyében 105 nevelőszülő 285 gyermeket nevel, köztük számos fogyatékossággal élő, halmozottan sérült gyermeket.

Kozma Imre azt mondta:

a Vajda-Papír mostani támogatása is elismerése az eddigi munkájuknak, és segít erőt gyűjteni a jövőbeni szolgálataikhoz. Emlékeztetett arra, hogy a Vajda-Papír és a szeretetszolgálat együttműködése már 2020 óta tart.

A vállalatcsoport ellátta higiéniai papírtermékkel a karitatív szervezet szociális és egészségügyi ellátó hálózatát, 2021 tavaszán több ezer hátrányos helyzetű gyermeket, 2021 őszén pedig több száz hátrányos helyzetű családot, 2022-ben több ezer fogyatékossággal élő, 2023-ban több ezer idősgondozásban élő embert látott el egy évre elegendő higiéniai papírtermékkel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában