Budapesti embervadászat

2024.07.12. 19:20

Az év végén szabadul az antifa támadók kiképzője, Tobias Edelhoff

A bíróság másodfokon enyhítette a másodrendű vádlott büntetését, így már az év végén szabadul a fővárosban lecsapó szélsőbaloldali támadók kiképzője, Tobias Edelhoff. Az antifa-ügy elsőszámú vádlottja, Ilaria Salist júliusban helyezték szabadlábra, aki időközben elkezdte a politikai „karrierjét” és kezdésnek bele is kötött Giorgia Meloni olasz miniszterelnökbe.

MW

Képernyőkép a támadást megörökítő térfigyelő kamera felvételéből

Forrás: Magyar Nemzet

Míg a 2023. februári budapesti szélsőbaloldali-támadások egyik újabb elkövetőjét fogták el és adták át a magyar hatóságoknak június végén, közben döntés született a büntetőügy másodrendű vádlottjáról, Tobias Edelhoffról, aki az eljárás elején beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról – írta a Mandiner.

A 31 éves német Tobias Edelhoff a hírhedt német szélsőbaloldali rohamosztag, a Hammerbande tagja, a tavalyi akciók végrehajtóinak kiképzője volt, de a támadás után pár nappal az egyik tervezett bántalmazás helyszínéről való menekülés közben társával együtt elfogták a rendőrök. Edelhoff bár beismerte tettét, a bűnszervezetben való részvétel miatt kiszabott hároméves fegyházbüntést nem fogadta el, enyhítésért fellebbezett. A fellebbezését a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla jogerősen jelentősen enyhítette 1 év 10 hónapra, amelyet fegyház helyett börtön fokozatban kell letöltenie.

Azonban a büntetésbe beszámítják a letartóztatásban eltöltött időt is, ezért a 2023-ban letartóztatott Hammerbande-tag a másodfokú ítélet kihirdetésekor már letöltötte a jogerősen rá kiszabott büntetés kétharmadát, ezért akár feltételesen szabadlábra is kerülhetett volna.

Az üggyel kapcsolatban a Mandiner megkereste a Fővárosi Törvényszéket, amely válaszában elmondta, hogy a bíróság június 17-én hozott végzést a kérdésben, határozatuk szerint

az elítélt nem bocsátható feltételes szabadságra.

A másodfokú bíróság a döntést július 2-án helybenhagyta, így a végzés jogerőssé vált.

Így a szélsőbaloldali Hammerbande tagja, Tobias Edelhoff az év végén fog szabadulni.

Újabb gyanúsítottat adtak át a német hatóságok

Az európai és nemzetközi elfogatóparancs alapján tavaly decemberben Berlinben elfogott férfit, miután átadták a magyar hatóságoknak, a rendőrség életveszélyt okozó testi sértés kísérlete és súlyos testi sértés kísérletének megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki. A férfi azonban megtagadta a vallomástételt. A gyanúsítottat őrizetbe vették, majd a bíróság szökés, elrejtőzés és bűnismétlés veszélye miatt letartóztatta azzal, hogy 30 milliós óvadék esetében bűnügyi felügyeletbe kerülhet. Az ügyészség fellebbezett a végzés ellen.

Az elsőrendű vádlottból EP-képviselő lett

A büntetőügy elsőrendű vádlottja, az európai parlamenti képviselővé választott olasz Ilaria Salis pár napja tartotta meg első beszédét és ünnepeltette magát az olasz baloldal gyűlésén. Itt azt a Giorgia Meloni olasz kormányfőt nevezte fő célpontjának, akitől korábban segítséget kért.

A bűncselekményt tagadó és a tárgyalásaira mosolyogva érkező szélsőbaloldali aktivista „kimenekítésére” olyan tervet talált ki az olasz baloldal, ami be is jött. Ilaria Salist ugyanis EP-képviselőnek jelölték, és meg is nyerte a listás mandátumot, így szabadon távozhatott, mivel most már mentelmi jog védi.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában