Az Igazság órája

2024.08.10. 10:05

A többség Nyugat-Európában is normális (videó)

Az emberi természettel való szembemenetel sokkal jobban felborít mindent, mintha engedjük azt, hogy az emberi természet és a teremtett rend érvényesüljön.

MW

Az aranyérmes algériai Imane Helif a 2024-es párizsi nyári olimpia női ökölvívó-bajnoksága 66 kilogrammos súlycsoportjának eredményhirdetésén a Roland Garros Stadionban 2024. augusztus 9-én

Forrás: MTI/AP

Fotó: Ariana Cubillos

A woke-nál nincs megállás, és ha ezt mi csak figyeljük és nem csinálunk semmit, akkor még hatékonyabban fognak dolgozni – mondta el Az Igazság órájában, az Alapjogokért Központ (AK) és a Hír FM közös műsorában Pindroch Tamás, az AK vezető elemzője. „De mi azt akarjuk, hogy egyáltalán ne dolgozzanak, és ez a Wokebusters” – hangsúlyozta a központ kezdeményezése kapcsán. A Wokebusters petícióban tiltakozott az ellen, hogy női versenyszámokban férfiakat enged indulni a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, ahogy az a bokszolóknál megtörtént. 

A woke egyszerre érzékenyít, leradírozza a nyugati embernek az identitását, elveszi tőle a vallását, elveszi tőle a nemzeti identitását, és elveszi tőle a nemiséget és a családot – hangsúlyozta Zila János, az Alapjogokért Központ elemzője.

 Közben pedig importál egy olyan tömeget, amely nem nemzeti alapon van meghatározva, hanem egy alapvető pontja van az identitásának, az iszlám vallás, amelynek vannak meglehetősen agresszív következményei. 

Ezek az emberek, akik pontosan tudják, hogy merre van az arra bejönnek egy olyan területre, ahol a tömegek egyre kevésbé tudják, hogy kik ők valójában

 – fejtette ki az elemző. 

Nagyon fontos, hogy hangot adjunk ennek a véleménynek, mert nem vagyunk kisebbségben, a többség az normális Nyugat-Európában is – mondta el a Wokebusters kezdeményezés kapcsán Pindroch Tamás. Csak ez a vékony réteg, a politikai elit elnyomja ezeket a véleményeket. „A politikai elitbe beleszámítom a közösségi és a hagyományos médiát is” – tette hozzá.

A kommunizmus és a woke is az egyenlőséget hirdeti – jegyezte meg Zila János. Kifejtette: a woke kiindulópontja, hogy engedjünk meg mindenkinek mindent, legyen mindenki egyenlő. Csak éppen az olimpia bokszversenyei mutatják meg azt, hogy ez milyen torzulásokhoz vezet. Az emberi természettel való szembemenetel sokkal jobban felborít mindent, mintha engedjük azt, hogy az emberi természet és a teremtett rend érvényesüljön – hangsúlyozta az Alapjogokért Központ elemzője. 

Az Igazság órájának fenti adás itt nézhető, hallgatható meg:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában