Közel-keleti konfliktus

2024.09.13. 15:30

WHO: „óriási siker” a járványos gyermekbénulás elleni oltási kampány első fázisa

Az izraeli–palesztin háború 343. napjának eseményeit ismertető hírfolyamunkban az MTI, a Magyar Nemzet, a Mandiner, a Világgazdaság és az Origo híreiből válogatunk.

MW

A járványos gyermekbénulás elleni oltási kampány a Gázai övezetben

Forrás: AFP

A kétállami megoldás megvalósítását sürgették uniós és arab országok külügyminiszterei

A közel-keleti konfliktus megoldásaként ismét a kétállami megoldás megvalósítását és abban egy világos ütemtervet sürgettek uniós és arab országok külügyminiszterei pénteken Madridban.

José Manuel Albares spanyol külügyminiszter hangsúlyozta: 

A találkozó célja, hogy előmozdítsák a közös kiállást az egyetlen olyan megoldás mellett, amely elvezethet az igazságos és tartós békéhez a térségben, valamint, hogy a résztvevők megerősítsék jövőbeli együttműködésüket.

A tanácskozáson részt vett Josep Borrell, az Európai Unió külpolitikai főképviselője, Ahmed Aboul Gheit, az Arab Államok Ligájának főtitkára, Hussein Ibrahim Taha, az Iszlám Konferencia Szervezetének főtitkára, Mohamed Musztafa palesztin miniszterelnök, valamint Norvégia, Szlovénia, Törökország, Szaúd-Arábia, Egyiptom, Katar és Bahrein külügyminiszterei, illetve diplomáciai képviselői.

European and Arab foreign ministers meet in Madrid as part of the Gaza Contact Group
Uniós és arab országok külügyminiszterei Madridban
Fotó: Arda Kucukkaya / Forrás: AFP

A spanyol tárcavezető sürgősnek nevezte a mielőbbi tűzszünet elérését, a Hamász fogságában lévő izraeli túszok szabadon engedését, valamint hogy a humanitárius segélyeket tömegesen tudják bejuttatni a Gázai-övezetbe.

Ha a felek nem tudják vagy nem akarják elérni a békét, a nemzetközi közösségnek gyakorolnia kell felelősségét, és előre kell lépnie

– fogalmazott, hozzátéve, hogy nincs kifogás a háború befejezésére.

Spanyolország május végén hivatalosan elismerte az önálló palesztin államot Norvégiával és Írországgal egyetemben. Válaszként Izrael korlátozta a jeruzsálemi spanyol főkonzulátus tevékenységét, megtiltva, hogy szolgáltatásokat nyújtson a ciszjordániai palesztinok számára. Spanyolország a diplomáciai kapcsolatokról szóló bécsi egyezményre hivatkozva tiltakozott a döntés ellen.

WHO: „óriási siker” a járványos gyermekbénulás elleni oltási kampány első fázisa

Óriási sikerként értékelte pénteken az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója a járványos gyermekbénulás elleni oltási kampány első fázisát a Gázai övezetben.
Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz az X közösségi oldalon közzétett bejegyzésében tudatta, hogy eddig több mint 560 ezer gyerek kapta meg a vakcina első dózisát.

Hatalmas siker ez a Gázai övezet tragikus mindennapi valóságában. Gondolják csak el, mennyi mindent lehetne elérni egy tűzszünettel!

– írta a főigazgató.

Az oltási kampány első szakasza csütörtökön zárult le, a második adagok beadását pedig nagyjából négy hét múlva tervezik.

A WHO augusztus végén erősítette meg, hogy egy csecsemő bénulását a poliovírus 2-es típusa okozta a Gázai övezetben. Ez volt az első ilyen eset a térségben az utóbbi 25 évben, és ezt követően indították el a nagyszabású vakcinálási kampányt, hogy elejét vegyék egy járvány kirobbanásának.

A Gázai övezetben háborúzó Hamász palesztin iszlamista szervezet és az izraeli hadsereg megállapodott abban, hogy három alkalommal három napra felfüggesztik a harcokat azzal a céllal, hogy az ott élő gyerekek megkaphassák a járványos gyermekbénulás elleni védőoltást. Az első háromnapos tűzszünet alatt az övezet középső részén kapták meg a gyerekek az oltást, ezt követően a déli területen, majd a harmadik tűzszünet időszaka alatt északon fejezték be az oltókampányt.

A WHO főigazgatója köszönetet mondott az egészségügyi dolgozóknak, akik részt vettek ebben az összetett műveletben, illetve a családoknak is, akik ilyen nagy számban biztosították a gyerekek részvételét a kampányban.

A járványos gyermekbénulás gyógyíthatatlan, de a globális oltókampányoknak köszönhetően szinte az egész világon sikerült megállítani a vírus terjedését és eltüntetni a betegséget. 2022-ben mindössze 30 poliovírusos fertőzést jelentettek a világ három országából, Pakisztánból, Afganisztánból és Mozambikból.

A csütörtöki eseményekről itt olvashat:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában