Rímbe szedett akaratunk

Petőfi 170 éve már rímbe szedte a nemzet akaratát, nekünk „csupán” ragaszkodnunk kell hozzá: „Rabok tovább nem leszünk!” Megírni, elszavalni a Nemzeti dalt, megszerkeszteni, kinyomtatni a Tizenkét pontot csak a dolgok eleje volt – a mi tisztünk: őrizni a lángot.

A március tizenötödikékben sokan a csatazajt vizionálják, felejtve, hogy 1848-ban ezen a napon nem folyt a vér, nem dördült fegyver – ez a nap épp az egyetértés nagyszerű példája volt.

Talán éppen ettől lett igazán naggyá negyvennyolc márciusának idusa, történelmünk kilométerköve. Hogy később, a diktatúrákban a kokárdás megemlékezők erőszakkal is számolhattak, az már a hatalom rossz lelkiismeretéből következett.

Azt, hogy mekkora jelentőségű esemény közeleg, jól mutatja: még a legelvadultabb években sem merték eltörölni. Sőt, ördögi fifikával épp a regnáló hatalom állt a megemlékezések élére, próbált kéretlen nyakörvet rakni az ünnepre. (A Kádár-kor egyik arcátlan „találmánya”, a Forradalmi Ifjúsági Napok megkísérelte egybemosni a szent forradalom ünnepét az 1919-es kommün és az 1945-ös szovjet megszállás kezdetével.)

Borítékolható, március tizenötödikét az idén is áthatja majd a kíméletlen pártpolitika. Ne hagyjuk! Öltöztessük ünneplőbe a szívünket, mert ha valamikor, most igazán nagy szükség van erre.

Merítsünk hitet márciusi ünnepünkből,

és bízzunk abban, hogy nemzetünknek lesz még alkalma a következő évtizedekben is a magyar szabadságot éltetni.