BEOL
Békés vármegyei hírportál
Nem emlékszem rá, mostanság előfordulhatott-e olyan, hogy a sokat szidott magyar bajnokságból hat játékos egyszerre legyen ott a pályán a nemzeti válogatottban. Márpedig Bosznia-Hercegovinában, közelebbről Zenicában most ez történt: a kezdőcsapat több mint felét NB I-es csapatok adták a hétfő esti, 2-0-s magyar győzelemmel záruló Nemzetek Ligája-összecsapáson. Dibusz Dénes, Botka Endre és Varga Barnabás a Ferencváros, Nagy Zsolt a Puskás Akadémia, Fiola Attila az Újpest, Nikitscher Tamás pedig a Kecskeméti TE színeit képviselte – mondhatni kiválóan.
És ami a legfontosabb, ilyen felállásban, „magyar” játékosokkal a soraiban is kimondottan jól futballozott a csapat. Dibusz fontos bravúrokat mutatott be a kapuban, Fiola Attila régi önmagát idézte, egyszerűen nem lehetett elmenni mellette, az ihletett formában játszó Nagy Zsolt pedig előbb gólpasszt adott Szoboszlai Dominiknak (ez volt a nemzeti csapat 2000. gólja), majd tizenegyest harcolt ki, amit ugyancsak a Liverpool klasszisa váltott gólra. Jó volt látni a magyar csapat megalkuvást nem ismerő futballját, azt, hogy végre megint azt az arcát mutatja, amellyel oly sok örömet szerzett a drukkereknek, s amelynek köszönhetően sosem látott magasságokig jutott Marco Rossi irányításával.
Az olasz „Mister” pedig megint jó érzékkel válogatott. Itt van például Nikitscher Tamás, akinek a behívása rajta kívül talán senkinek sem jutott volna eszébe. A 24 éves középpályás a németek elleni szeptemberi találkozón még csak nyolc percet kapott, a bosnyákok elleni budapesti találkozót azonban már végigjátszotta, ahogyan a mostani, hollandok elleni hazai és a bosnyákok elleni idegenbeli összecsapáson is az első perctől az utolsóig ott volt a pályán.
A kapitányt nem érdekelte, hogy a KTE sereghajtó az OTP Bank Liga tabelláján, neki egyszer megtetszett Nikitscher játéka, s azt már hat éve tudjuk, hogy ha valamit a fejébe vesz, azt nem lehet kiverni belőle.
A 24 éves futballista aztán (aki két éve az akkoriban még NB II-es, ma már csak NB III-as Pécsi MFC-ben sínylődött), a válogatott megfigyelőit is meggyőzte – a többit pedig már ismerjük.
Nikitscher Tamás története olyan, mint egy szép mese, amelyben a szegény ember fia elmegy szerencsét próbálni, s a sok-sok megpróbáltatás után elnyerni a király leányának kezét. Nikitscher Tamás hitt a mesében, hitt az álmok megvalósulásában, s tett is érte, hogy megvalósuljanak. Nikitscher Tamás utat mutatott az NB I-ben játszóknak, és nemcsak hogy utat mutatott, az ajtót is kinyitotta előttük. Az már nem rajta múlik, hogy a jövőben ki fog belépni rajta.