Tizenkét oroszlán

Szalay Attila

Budapestről nézve Szentlőrinc sokaknak egy vasútállomás, a Pécs előtti utolsó megálló, ha Baranya szívébe InterCity-zik az ember. Valójában ennél sokkal több, gazdag történelemmel, Esterházy-kastéllyal, de a hétköznapok gyakorlata lelketlen: ez az a hely, ahol a vonaton elkezdi összepakolni a holmiját az ember, mert hamarosan odaér a nagyvárosba.

Szentlőrinc most felkerült a futballtérképre, legalábbis ha ránézünk az NB II tabellájára tíz forduló után, akkor azt láthatjuk, hogy a mintegy hatezer fős település csapata a második helyen áll ugyanannyi ponttal (18), mint az éllovas Kisvárda, amely idén esett ki az NB I-ből hat év után. Mindeközben a fővárosi óriások közül a Honvéd a kieső, 15. helyen szégyenkezik, a Vasas pedig csak a tizenegyedik.

A közeli nagyváros csapatát ne is keressük a mezőnyben,

a Pécs az előző szezonban kiesett az NB III-ba, a Szentlőrinc meg éppen onnan jutott fel az 1912 óta íródó története során először a másodosztályba. És az idény egyharmadánál senkinek sincs több pontja nála.

A Vasas kiemelkedik az NB II-ből a játékosai 5,4 millió eurós összértékével, de a Kisvárdához (4,64 millió) vagy a Honvédhoz (2,93 millió) képest is kishal a Szentlőrinc, amely a 18 csapatos bajnokságban a harmadik legszerényebb kerettel (1,28 millió) éri el a jelenlegi valószerűtlen sikereit. Az együttes legismertebb játékosai a volt MTK-s, egyszeres válogatott Poór Patrik és a Fradival kétszeres magyar bajnok Bőle Lukács, a vezetőedző pedig az egykori NB I-es gólkirály, az argentin Boca Juniorst is megjárt Waltner Róbert, akinek az edzői karrierje szépen indult Kaposváron, ahol az NB III-ból visszavitte az együttest az élvonalba. Zalaegerszegen is sikeres volt a váratlan távozásáig, Pakson pedig főleg Böde Dániel mellőzése miatt kerülhetett össztűz alá. Szentlőrincen újra bizonyít.

– Kis csapat vagyunk, talán a legkisebb költségvetéssel az NB II-ben, tele olyan játékosokkal, akiknek félresiklott a pályafutása, hosszú sérülés után kell őket felépíteni, vagy még fiatalok – nyilatkozta Waltner. – Ha ennek a csapatnak a tizedik hely a maximum, akkor én azt szeretném, hogy ezen felül teljesítsünk és legyünk nyolcadikak.

Benne van a pakliban, hogy a Szentlőrinc végül – a vasutas képpel élve – csak átutazóban jár az NB II dobogóján, főleg, hogy a sérülések miatt már most látszik, szűkös a keret. Waltner erre mondta, hogy inkább legyen tizenkét oroszlánja, mint harminc nyuszikája. Alighanem ez a szentlőrinci kis futballcsoda titka.