Varázssugár az orosházi tudóstól

Bor Zsoltot a lézer mesterének is nevezik. A szegedi egyetem fizikaprofesszorának találmánya a varázssugár elnevezést is kiérdemelte. Kalandos életéről lenyűgöző egyszerűséggel és remek humorral beszél.

A professzor élt már Kaliforniában, de állítja, „kalandvágyból” hazajött. Mint mondta, a gyökerei, az atyafiság csábította haza. Szülőföldjén szívesen nosztalgiázik. Kisdiákos emlékei Orosházához kötődnek.

A kiváló fizikatanár 2004-ben hunyt el.

— Édesapánk nevelési elve az volt, minden eldől születés előtt 9 hónappal. Az öröklött tulajdonságokban hitt. Szorgalmazta, hogy sportoljak, mert annak emberformáló ereje van. Sikeres tornász voltam, úsztam. Őszintén szólva először sportoló akartam lenni, mert általános iskolában ez volt a legérdekesebb tantárgy, mellyel találkoztam. Nyolcadikban mindenáron autó- vagy motorszerelőként képzeltem el magamat. Egyetlen mondatnyi szülői önkényre emlékszem, amely később meghatározta az életem: márpedig nem a gépipari technikumba, hanem valamelyik gimnáziumba megyek! Ez volt a pályaválasztási orientációm, amiért ma már hálás vagyok édesapámnak.

— Jeges Károly tanított a betűvetésre, itt voltam első osztályos. Emlékszem, a jó magaviseletre a nádpálca segítségével igyekezett bennünket rábírni. Később Szegedre költöztünk, ott édesapám híresen jó feladatmegoldó matematika-fizikadélutánokat tartott középiskolás fiataloknak. Kiváltság volt oda járni. Rám is hatottak a szüleim. Igaz, arra vigyáztak, soha ne legyen olyan érzésem, hogy rám erőltetik a tanulást. Volt egy kivétel: nyaralásunkon 3 napon át esett az eső, no, tanuljunk matematikát! Apám magyarázta el a differenciált integrált számítást. Később megéltem belőle — idézte fel a gyermekkor megannyi élményét a híres professzor, aki érettségi után Kijevet választotta. Nem is hétköznapi módon!

— Az iskolakerülésnek számos módja van: tájékoztatót tartott gimnáziumunkban egy elvtárs. Angol dolgozat helyett őt választottam. Megkérdezte, hol akarok tanulni. Valamikor hallottam, Bakuban sok a kőolaj, ezért rávágtam, hogy Bakuban! Nagyon megdicsért. Így lettem én kijevi diák, majd elektromérnök a Szovjetunióban, ahol nagy volt a szegénység, de kiváló színvonalon oktatták a természettudományokat.

Diplomával a zsebemben hazai házgyárban helyezkedtem el. Naivan azt hittem, ettől majd lesz lakásom. Nem lett. A szegedi egyetem fizika tanszékére kerültem, tudományos segédmunkatársból araszoltam felfelé a ranglétrán, ahogy illik. A szerencse mellém szegődött, mert Kádár János elment Németországba. Én is mehettem. Göttingenben kezdődött tudományos pályafutásom. Azt mondták, azt csinálhatom, amihez kedvem van, csak érdekes legyen. A lézerfejlesztéssel próbálkoztam — sikerrel.

Dr. Bor Zsolt, a nemzetközi hírnévnek örvendő orosházi elszármazott a szegedi egyetem optikai és kvantumelektronikai tanszék alapítója és vezetője a lézerfény szakavatott ismerője. A kiváló akadémikus, tanszékvezető egyetemi tanár 2004-ben megkapta a Bolyai-díjat. A díjátadó gálán így fogalmazott: „A tudomány nem a tudósok magánügye, hanem nemzeti stratégiai ügy. Az Európai Unió nem inkubátor és nem gyógyszanatórium, hanem a formálódó új világ új harcmezeje, ahol nem karddal és puskával fognak hadakozni, hanem a szellem erejével. Ezért a jövőben nekünk nem tagbaszakadt Erős Jánosokra, hanem agyafúrt Bolyaiakra lesz szükségünk, akik majd a semmiből ismét egy új világot teremtenek.”

Egy tanítványom kijutott az USA-ba, hívott engem is. Először 1994-ben utaztam a lehetőségek hazájába. Egy év múlva újra mehettem, mert a véletlenek jelen vannak az életemben. Most is Amerikában élek, olyan lézer fejlesztésén dolgozom, mellyel szemműtéteket végeznek — tudtunk meg munkájáról is néhány részletet.

Bor Zsolt bejelentett lakása egyébként Szegeden van, kizárólag oda tér haza. Magyar állampolgár, sose kérte az amerikait. Vallja, az embernek több szülőföldje is lehet.

— Kijevben a Dnyeper partja, Szegeden az egyetem, Göttingenben egy út menti bukkanó ismerős. Nekem az a dolgom, hogy a tudást valahonnan hozzam és valahová vigyem. Szegedre jövök haza, de a munkám most Amerikához köt.

Dinnyés István, nyugdíjas zenepedagógus: — Pályakezdőként a nagyszüleinél laktam az Uzsoki utcában. Kisfiúnak nagyon eleven, érdeklődő gyerek volt. Zsoltot magammal vittem szülővárosomba, Kalocsára is nyaralni. Sokat játszottam vele. A Bolyai-díj átvételekor kezdeményeztem, hogy találkozzunk. Sok egyeztetés után találtunk időpontot, de Teller Ede temetése miatt máig nem jött össze a randevúnk.

Blahó János gimnáziumigazgató: — Bor Zsolt a nagybetűs EMBER. Róla, vele kapcsolatban mindig a nagy tiszteletnek örvendő Bor család jut eszembe. A világhírű tudós régi vágású tanárember, aki névről ismeri tanítványait. Nagy szerencsénk, hogy sokat tanít itthon, a szegedi egyetemen. Ha valaki példakép lehet, ő igazán az.

A kiváló fizikatanár 2004-ben hunyt el.

— Édesapánk nevelési elve az volt, minden eldől születés előtt 9 hónappal. Az öröklött tulajdonságokban hitt. Szorgalmazta, hogy sportoljak, mert annak emberformáló ereje van. Sikeres tornász voltam, úsztam. Őszintén szólva először sportoló akartam lenni, mert általános iskolában ez volt a legérdekesebb tantárgy, mellyel találkoztam. Nyolcadikban mindenáron autó- vagy motorszerelőként képzeltem el magamat. Egyetlen mondatnyi szülői önkényre emlékszem, amely később meghatározta az életem: márpedig nem a gépipari technikumba, hanem valamelyik gimnáziumba megyek! Ez volt a pályaválasztási orientációm, amiért ma már hálás vagyok édesapámnak. Dr. Bor Zsolt, a nemzetközi hírnévnek örvendő orosházi elszármazott a szegedi egyetem optikai és kvantumelektronikai tanszék alapítója és vezetője a lézerfény szakavatott ismerője. A kiváló akadémikus, tanszékvezető egyetemi tanár 2004-ben megkapta a Bolyai-díjat. A díjátadó gálán így fogalmazott: „A tudomány nem a tudósok magánügye, hanem nemzeti stratégiai ügy. Az Európai Unió nem inkubátor és nem gyógyszanatórium, hanem a formálódó új világ új harcmezeje, ahol nem karddal és puskával fognak hadakozni, hanem a szellem erejével. Ezért a jövőben nekünk nem tagbaszakadt Erős Jánosokra, hanem agyafúrt Bolyaiakra lesz szükségünk, akik majd a semmiből ismét egy új világot teremtenek.”

Róla mondták Koszorús Oszkár helytörténész: — Kijevi társasutazáson voltam a hetvenes években. Imreházi Károly gimnáziumi tanárral utaztam egy fülkében. Azt mondta, vár majd bennünket egy ott tanuló fiatalember, Bor Zsolt. Valóban várt, és egész délután kísérgette kis csapatunkat, megmutogatta Kijev nevezetességeit. Azóta, ha Orosházán jár a professzor, megkeresem egy kis beszélgetésre.

Dinnyés István, nyugdíjas zenepedagógus: — Pályakezdőként a nagyszüleinél laktam az Uzsoki utcában. Kisfiúnak nagyon eleven, érdeklődő gyerek volt. Zsoltot magammal vittem szülővárosomba, Kalocsára is nyaralni. Sokat játszottam vele. A Bolyai-díj átvételekor kezdeményeztem, hogy találkozzunk. Sok egyeztetés után találtunk időpontot, de Teller Ede temetése miatt máig nem jött össze a randevúnk.

Blahó János gimnáziumigazgató: — Bor Zsolt a nagybetűs EMBER. Róla, vele kapcsolatban mindig a nagy tiszteletnek örvendő Bor család jut eszembe. A világhírű tudós régi vágású tanárember, aki névről ismeri tanítványait. Nagy szerencsénk, hogy sokat tanít itthon, a szegedi egyetemen. Ha valaki példakép lehet, ő igazán az. Bor Zsolt -->