Nagyszínpadi fellépők: nem minden fénylik, ami sztár – tudósítónk a Szigeten járt

Tanulva az előző évek tapasztalataiból, sokan jó előre beszerezték a dizájnos darabokat. A felkészülteket így a gyermekpancsolónyi méretű pocsolyák sem akadályozták a felhőtlen szórakozásban.

Egy többszáz produkciót felvonultató fesztiválon is a közönség reakciója az előadások színvonalának legjobb mércéje. Péntek este, a Pink koncertje alatt lazán beszélgető, sörözgető közönség a brit Madness fellépése alatt állt össze csápoló, bulizó masszív tömeggé. Az 1972-ben alakult ska beütésű popzenét játszó csapat „megőrjítette” a mai tinédzsereket is. Már-már szarkazmusba csapó ironikus szövegek, korukat meghazudtoló színpadi mozgás és természetesen szigorúan öltönyös fellépőruha fémjelezte a Madness szigetes buliját.

Vasárnap úgy lépett színpadra az ír Sinead O''Connor, hogy a koncertre váró közönség egy része észre sem vette, hogy már nem hangolnak, hanem az előadás kezdődött el. Szomorú dalait egy munkáskabátban, bárminemű színpadi mozgás nélkül, a közönségre sem tekintve énekelte el a jobb napokat megélt ír előadó.

A világszínpadon hétfőn Mari Boine remekelt. A Norvégiából érkezett számi (lapp) énekesnő jazzes világzenét játszik egy kis elektronikával fűszerezve. Mari Boine szinte megigézi közönségét, lehetetlenné téve koncertje otthagyását. Így aztán elég gyorsan kellett lavírozni a nagyszínpadig a "főúton" haladó tömegben annak, aki még tanuja szeretett volna lenni a Tool nagyszínpadon előadott hasonló mélységű produkciójának. Bár a közönség azon része, akiknek a programfüzetből nem jött le, hogy a progresszív stílusmeghatározás mellett, a Tool esetében azért mégiscsak metál zenéről van szó, hamar elszivárgott. A „maradék” műértőt katartikus magaslatokba juttatta az amerikai csapat elmélyült, majdhogynem szeánszhoz hasonlító, zeneileg abszolút profi előadása.

A nagyszínpad előtti futballpályányi teret a nulladik napos LGT-koncert mellett a Faithless csapata töltötte meg a legjobban. Vasárnap éjjel a negyvenezres embertömeg egyként skandálta a brit csapattal az emlékezetes „I can''t get no sleep” refrént. Az Insomnia című szám immáron negyedjére hangzott el a Szigeten, a hip-hop és dance stílusának határán mozgó csapat minden évben osztatlan sikert aratott. Műsoruktól még a szemerkélő eső sem tudta eltántorítani a tömeget.

A csápolásban megfáradt közönség egy része aztán a párnákkal jól ellátott Cökxpon Ambient sátor felé vette az irányt, hogy a meditációs zenére egy félórás power-sleep után a folytathassa a buli hajnalig.

A koncertek mellett természetesen most is megvoltak a kikapcsolódás más formái is. Idén is igényes és látványos táncszínházi, színházi, humorista, bábos és még ki tudja hányféle produkcióval várták a szigetelőket. Látványban és színvonalban nem volt hiány.

Az extrém rekreációs számos formája közül választhattak az adrenalinfüggők. A már megszokott bungee jumping mellett volt páros katapult is és egy kötélpályán is átcsúszhattak a főtér másik felére, akik megmászták az egyik sportruházati cég tornyát.

Idén is volt luminárium, ahol bizsergető fény és hanghatások között pihenhetett, elmélkedett a betérő, ha volt türelme az előtte tekergő sorban ácsorogni. Akár 2-3 órás várakozással is számolhatott, aki a táncszínház mellett működő labirintusban némi tarot kártyás jóslat rásegítségével szerette volna keresni önmagát. Az indiai kajáért várakozók sora jobban haladt. Itt — a krisnások hard rockjának meghallgatása után — a legcsóróbb szigetlakó is hozzájutott a napi betevőjéhez.

Végül, mielőtt hazatér az ember és csörög még némi pénz a zsebében, elkerülhetetlenül adott a shoppingolás kérdése. Az aranyáron adott hivatalos Szigetes relikviák mellett szerencsére nagy a választék kreatív — és nem utolsósorban használható — cuccokból. Az abszolút kedvencek a felirattal díszített pólók voltak. A „Sziget – kell egy hét rosszullét”, United Slaves of America, gombával díszített „pöttyös az igazi”, Kisvakond és Tévémaci voltak a sztárok.