BEOL

Férfi és nő sohasem érthetik meg egymást, mert mindegyik mást akar. A nő a férfit, a férfi a nőt. Ötlik fel bennem Karinthy Frigyes örökbecsű mondata a Kapj el című kamaramusical szünetében. Karinthy, ha New Yorkban lát napvilágot, méltó elődje lehetett volna Neil Simonnak, akit a Broadway koronázatlan királyának, az amerikai vígjáték első számú mesterének tartanak. (Mezítláb a parkban, Pletykák, Fogd a nőt és fuss, Furcsa pár — csak néhány darab a sok közül. A Furcsa párt a Jókai színház is sikerrel játszotta, az előadásról a Magyar Rádió készített hangfelvételt, a neten is megtalálható, jó böngészést.)

A Kapj el története nem bonyolult. Adva van Vernon, a sikeres, a munkának és magának élő, visszafogott, a rendet és a pontosságot kedvelő zeneszerző és Sonia, a kezdő dalszövegíró, aki olyan mint a forgószél, szenvedélyes, csélcsap, mindenben a férfi ellentéte. Zárd a két karaktert egy térbe, adj a szájukba remekül megírt dialógokat, fűszerezd ez egészet könnyed slágerekkel és adott a siker.

A szerelem egyenlet két ismeretlennel, plagizálok újra, mert passzol a darabhoz. Ahogy Vernon karaktere Szomor Györgyhöz és Soniaé Balogh Annához.

— Lehet-e barátság férfi és nő között, és ha igen, miért nem? — kérdezem ismét Karinthyval, mert úgy tűnik Niel Simon kamaramusicalje Karinthyt hozza ki belőlünk. A Kapj elben Balogh Annának és Szomor Györgynek köszönhetően végigmosolyoghatjuk, néha kissé elérzékenyedve, egykori udvarlásaink, párkapcsolataink, szakításaink, béküléseink emlékeit. Ha nem is minden így, de néhány részletében mindez velünk is megtörtént. S Karinthy kérdésére válaszolva: igen, lehet, csak úgy nem érdekes.
Egy férfi két dologtól retteghet.

Az egyik, hogy egy olyan nő tör be az életébe, mint Balogh Anna, bocsánat Sonia. A másik, hogy nem. Balogh Annának köszönhetően tökéletesen tudunk azonosulni Vernonnal. Ez a nő őrjítő, csábító és kihagyhatatlan, és tudja azt is, hogyan kell az ördögöt a farkánál fogva vezetni. Az ördög pedig, mint mindig, most is hagyja magát vezetni.

Szomor György pontról pontra, precízen építi fel Vernon figuráját, ül minden poénja, elhiszem neki, hogy lépésről lépésre tényleg beleőrül, megőrül ebbe a nőbe, ezért a nőért. Férfitársak nézzünk magunkba: biztos, hogy mindannyiunk életében előfordult legalább egyszer, hogy hormonvezérelt kamaszokként tettünk meg égbekiáltó hülyeségeket, csak azért, hogy az imádott nőt megszerezzük. Mint ahogy Vernon is kész a végén hülyét csinálni magából, hogy Soniát visszaszerezze. De most bocsánatot kell kérjek Szomor Györgytől, ezen az előadáson Balogh Annáért rajongtam. Remélem, megért.

A cikk a hirdetés után folytatódik

Niel Simonnal nem vett zsákbamacskát a társulat. Seregi Zoltán rendező értő és biztos kézzel építi fel az előadást. Nem akar többet annál, mint ami a Kapj elben benne van. A kellő pillanatban jött a nevetés és a jóleső elérzékenyülés, s van katarzis és happy end is, természetesen. A zárókép pedig a nagy amerikai mozik legszebb, klasszikus csókjeleneteit idézi.
A díszlet és a jelmez harmonizál az előadással. Juhász Katalin kevésből építkezve teremt megfelelő hátteret, Vesztergombi Anikó pont annyira retro, amennyire kell. 

„Oly könnyű volt, mint egy slágerszöveg / tán ettől volt oly nehéz elfelednem” — idézem most darab kapcsán Simonyi Imrét, mivel a költő sorai állnak az előadásra.

S, ha már Simonyi — aki, mint tudjuk mind a színháznak, mind a szubretteknek nagy barátja volt —, ejtsünk szót a karról is. A költőtől, szinte biztos vagyok benne, a hölgyek — Farkas Boglárka, Litauszki Enikő, Török Tünde —, a koreográfus Kerekes Judittal együtt vörös rózsát kaptak volna az előadás után, a fiúk pedig — Bárány Árpád, Nagy Róbert, Molnár Sándor — kiérdemeltek volna egy közös borozást. Nélkülük kevesebb lenne az előadás.
Niel Simon, Kapj el, Jókai színház, Békéscsaba. Azoknak, akik már voltak szerelmesek, azoknak, akik szerelmesek, azoknak, akik még nem voltak szerelmesek, és azoknak, akik azt hiszik, hogy már nem lesznek szerelmesek.