Fogadás

2024.02.24. 12:23

A város nagyadózóit köszöntötték Szarvason

A legnagyobb adózók tavaly a Gallicoop Zrt., a Cool4u Kft., valamint a Corteva vetőmagüzem voltak Szarvason. A vállalkozások, cégek képviselőit Babák Mihály polgármester köszöntötte a napokban tartott fogadáson.

Vásári Erzsébet

A város legnagyobb adófizetői számára tartott fogadást az Erzsébet-ligeti Pavilonban csütörtökön este a szarvasi önkormányzat. Az esemény immár komoly hagyománynak örvend a településen.

vállalkozások, nagyadózók, fogadás, köszöntés
A szarvasi vállalkozások adják a város gazdálkodását és emelik színvonalát, a nagyadózók fogadásán köszönetet mondott Babák Mihály (jobbra).

Babák Mihály polgármester köszöntőjében elhangzott: hálás azért, hogy a szarvasi cégek képviselői elfogadták a meghívásukat a fogadásra, hiszen mindannyian fontosak a városnak. Hozzátette, hogy nem volt könnyű dolguk az utóbbi években, hiszen két év koronavírus jérvány után szinte rögtön elkezdődött a háború a szomszédos Ukrajnában, és mindkettő nagymértékben nehezítette a vállalkozások életét. Majd ezekre jött az infláció és további nehézségek sora.

Említette továbbá a polgármester a fogadásnak helyet adó Erzsébet-ligeti Pavilont, aminek újjáépítésére renkívül büszkék a szarvasiak. Hangsúlyozta, bár a fentiek szerint a nehézségek sora még nem ért véget, biztosan lesznek még békeidők, amikor virágzanak majd az ilyen közösségi terek, a helyi vállalkozások pedig újra kevesebb teherrel végezhetik tevékenységeiket.

Babák Mihály ismertette: Szarvason összesen 2148 munkaadó van, ami azt jelenti, hogy nagyjából minden hatodik szarvasi lakosnak cége van. 

Ők adják a város gazdaságát, a munkabérfizető helyeit, és ezek mellett számos lehetőséget is a városban élőknek. A város, az önkormányzat és intézményeinek működése tehát nagymértékben függ az adózó vállalkozók befizetett forintjaitól. A legnagyobb adózók tavaly Szarvason a Gallicoop Zrt., a Cool4u Kft., valamint a Corteva vetőmagüzem voltak, akiket külön is köszöntött Babák Mihály.

A polgármester elmondta, azért is büszkék a helyi cégekre, mert az adózáson kívül sokat tesznek a közösségekért, ráadásként a Cool4u Kft. például a város legszebb épületét húzta fel nemrég. Ezentúl a vállalkozások teljesítménye is dicsérni való, hiszen a nehéz időkben is jól teljesítenek, emelik Szarvas hírnevét és színvonalát. Ők termelik az Alföld mondhatni legjobb tejét, és olyan híres finomságokat is, mint a mozzarella vagy a tökmag, illetve tökmagolaj.

Segítői is akadnak a szarvasi vállalkozóknak és önkormányzatnak. Ilyen például a vármegyei önkormányzat, amelynek segítségével komoly pályázatokat sikerült elnyerniük az utóbbi években, melyeknek köszönhetően sokat fejlődött a város és a helyi tevékenységek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!