Bulvár-celeb

2024.06.24. 01:57

Kiderült, ki nyerte a Miss World Hungary címet

Megvan Magyarország Szépe, az ország szépségkirálynője, aki majd a világversenyen is képviseli hazánkat.

MW

Egy hónapos felkészülés után nagyszabású show-val zárult a Magyarország Szépe szépségverseny, a döntőt a Duna élőben közvetítette vasárnap este. A fináléba 15 lány – Cseh Jázmin, Csipak Zsuzsanna, Geiger Zsanett, Grósz Adél, Hamikus Renáta, Haszonics Dóra, Horváth Alexandra, Kassai Angéla, Katzenbach Andrea, Kiss Kamilla, Lárencz Júlia, Mocsári Dóra, Neer Laura, Szivos Dalma Rebeka, Vajda Mercédesz – jutott be, közülük került ki a győztes.

A közönségdíjas, vagyis a tévénézők kedvence Grósz Adél lett, a Miss Charity díjat Kiss Kamilla kapta, 

a szépségkirálynőt és az udvarhölgyeket azonban szakmai zsűri választotta ki – amelyben többek között Rogán-Gaál Cecília, Sarka Kata, Kulcsár Edina, Kautzky Armand és Hajas László, valamint a Magyarország Szépe 2023-as nyertese, Hacsi Boglárka, illetve zsűrielnökként Jákob Zoltán is helyet foglalt. 

Az este során a 15 döntős lány négy különböző szettben lépett kifutóra. 

A szakmai zsűri pontszámai alapján a négy tour után már csak öt lány maradt versenyben: a döntő végén Katzenbach Andrea, Horváth Alexandra, Kiss Kamilla, Szivos Dalma Rebeka és Cseh Jázmin állt a színpadon.

Ők hárman voltak a legszebbek

Végül a második udvarhölgy Horváth Alexandra, az első udvarhölgy pedig Cseh Jázmin lett.

A győztes

A Magyarország Szépe címet Katzenbach Andrea birtokolhatja

egy évig, miközben ő képviseli majd hazánkat a Miss World világversenyen is, és egyéb felajánlott nyereményekkel is gazdagodott.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!