Bulvár-celeb

2024.06.21. 12:15

Nem tud megnyugodni: T. Danny otrombán megalázta Kecskés Enikőt

Fél éve vége az énekes és a modell közötti kapcsolatnak, mégis olyan, mintha most szakítottak volna. Oda-vissza bántják egymást.

MW

T. Danny és Kecskés Enikő kapcsolata sokáig titok volt a nyilvánosság előtt, ám mire felvállalták volna a románcot, szakítottak is... Történt ugyanis, hogy a Dancing with the Stars tavalyi évadában már együtt mutatkoztak, ám az év végével már lehetett olyan pletykákat hallani, hogy szakítottak. Bár ezt egyikük sem erősítette meg akkor, mégis beszédes volt, hogy Dani egy „szakítós” albumot jelentetett meg, majd vakációzni is Enikő nélkül ment. Nem sokkal később viszont jött a várva várt interjú, amiben a rapper beismerte, amit már nyílt titokként kezeltek a rajongók: szakított modell barátnőjével, s még hozzátette azt is, hogy a lány már nincs meg, de a szerelem igen. Ekkor 

mindenki azt hitte, hogy a fiatalok visszatalálnak még egymáshoz, de aztán jött Enikő, aki nem túl kedvesen nyilatkozott a 25 éves zenészről. Nyilván ezek után Dani már nem akarta visszaszerezni őt... Sőt, kőkeményen helyretette a legújabb dalában 

– írja a Bors.

T. Danny: „kussolj, egy Rolexet is kaptál”

A rapper rendre a dalaiban adja ki az érzéseit, és most kijelenthetjük, ahhoz a fázishoz jutott, amikor már minden mindegy... Az új nótája a Szívtipró címet kapta, és hát nem kertelünk, nem fogalmaz túl szépen benne az exbarátnőről. Ezenfelül pedig ott van még a klip is, ami szintén eléggé beszédesre sikerült, már csak azért is, mert Dani kifordult magából, és pár női szívet is összetört benne. Vagyis inkább kitépte őket...

Egyedi a csaj úgy, mint hat másik, Velem vetetné meg az Andrássyt, Kussolj, egy Rolexet is kaptál

– címezte a sorokat nagy valószínűséggel Enikőnek, akit meg is említ a dalban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!