Krimi

2024.08.06. 08:03

Sörrel öntött le egy ellenőrt az agresszív utas

Volt olyan ellenőr, akit leköptek, egy másik jegyvizsgálót késsel vágtak meg.

MW

Forrás: Shutterstock

Fotó: csikiphoto

A második negyedévben 55-re nőtt a MÁV–Start jegyvizsgálóit ért támadások száma – közölte vasárnap a vasúttársaság az MTI-vel.

Azt írták, az elmúlt években jelentősen csökkent a közfeladatot ellátó személyek elleni erőszakos cselekedetek száma, tavaly azonban már negyvenszázalékos emelkedést tapasztaltak.

Kiemelték, 2023-ban 78 alkalommal szenvedtek el erőszakos támadást a jegyvizsgálók. Idén július közepéig már 55 ilyen eset történt. 

Ebből 30 alkalommal tettlegességet, 23 alkalommal becsületsértést, 2 esetben pedig nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedtek el a vasutasok.

A szóbeli fenyegetéseken túl előfordult, hogy leköpték vagy megdobálták a munkájukat végző jegyvizsgálót, de volt példa arra is, hogy sörrel leöntötték – közölték.

A vasúttársaság jelezte, az agresszív utasok gyakran nem állnak meg a verbális erőszaknál, hanem lökdösik, megütik, megrúgják vagy késsel megsebesítik a kalauzokat.

A legtöbb eset májusban volt, tizenegyszer bántalmaztak ellenőröket a vonatokon. A kimutatás szerint a Budapest–Vác–Szob vonalon fordult elő legtöbbször, hogy jegyvizsgálóra támadtak, ezen a szakaszon kilenc incidens történt. Hozzátették, az esetek több mint fele Pest vármegyében történt ebben az évben.

Azt írták, a MÁV–Volán-csoport munkatársai ellen elkövetett erőszakot elítélik, és minden esetben rendőrségi feljelentést tesznek.

Felhívják a figyelmet arra, hogy a jegyvizsgálók, az autóbuszvezetők, a mozdonyvezetők, a HÉV-járművezetők és a rendészek is közfeladatot ellátó személyek, tettleges bántalmazásuk bűncselekménynek számít.

A tapasztalatok azt mutatják, legtöbbször az utazási jogosultságok ellenőrzésekor alakulnak ki konfliktusok, amikor az utazni szándékozó személynek nincs menetjegye vagy nem a megfelelő menetjeggyel rendelkezik, és azt a helyszínen sem kívánja megvásárolni.

Közleményükben azt írják, a MÁV–Start az elmúlt években 169 testkamerát szerzett be, azok felvételeit az eljárásokban is felhasználják. Hozzátették, a KISS és FLIRT motorvonatokban már beépített kamerarendszer van, a többi szerelvényre pedig folyamatosan szerelik fel a szerkezeteket. A Volánbusz-járművek többségén is van fedélzeti kamera, illetve az állomásokon is működnek ilyen eszközök.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!