Negyvenkét éven át gyerekeket gyógyított dr. Fekete István

– Hogyan telt az utolsó munkanapja?

– Amikor felkeltem, belegondoltam, hogy 42 éve vagyok a szakmában, és amellett, hogy valami véget ér, valami új kezdődik. Senki sem örül, hogy eltelnek az évek, hogy eléri a nyugdíjkorhatárt, így rossznak indult a nap, de jól végződött. Amikor mondta az asszisztensem, hogy valaki még van a váróban, arra gondoltam, biztosan valaki későn érkezett, esetleg ajándékot hozott, mivel többen megleptek rajzokkal, gyurmafigurákkal az utolsó héten. Aztán, amikor kinyitottam az ajtót, nagyon meglepődtem, mert láttam, hogy a váró tele van emberekkel, egykori és jelenlegi betegeimmel, a szüleikkel. A másnapi bulira sem számítottam, köszönöm Kopcsák Mónikának, hogy felvállalta a szervezést. Jó volt együtt lenni a körzettel, volt idő beszélgetni, amire a rendelőben nem igazán jut idő.

– Egy gyermeket nehezebb vagy könnyebb gyógyítani, mint egy felnőttet?

– A kisgyerekek esetében inkább előny, mint hátrány, hogy nem tudják megmondani, mi a bajuk, nem vezetik félre az orvost, bizonyos rutinnal tehát könnyebb. A nehézséget esetleg az jelenti, ha sír, mivel a vizsgálat során arra vagyunk kíváncsiak, hogy amikor veszi a levegőt, milyen zörejek hallatszódnak. Mivel diagnózis nélkül nem mehet haza senki sem, így főnyeremény, ha a gyerek nem vagy nem nagyon sír.

– Hogyan lehet leküzdeni a gyerekeknél a fehér köpenytől való félelmet?

– Ez mára nem jellemző. Harminc-negyven éve még nem voltak olyan jó készítmények és védőoltások, mint manapság, több volt a beteg, a betegségek súlyosabbak voltak, több injekciót adtunk, amik fájdalmasak voltak. Manapság általában havi egy-két szurira van szükség, a védőoltások pedig szinte fájdalommentesek, ezért amíg régen tízből három-négy gyerek sírt, addig ma szinte egy sem. Mivel kapnak matricát, játékot, rajzot, szívesen jönnek be a rendelőbe, nem félnek az orvostól.

– Melyek voltak az eltelt évtizedek legemlékezetesebb pillanatai?

– 1977. október 1-jén kezdtem a gyermekkórházban. Pár hét múlva behívott a főorvos és a családom felől érdeklődött, amit nagy megtiszteltetésnek vettem. Amikor feleltem, hogy a gyermekem 8 hónapos, azt mondta: reméli, tudnak otthon egy hétre nélkülözni, és megkért, hogy vigyem el a karácsonyi, szilveszteri, illetve a két ünnep közötti ügyeletet. Ez nyolcnapi ügyelet volt napi százas betegforgalommal, valamint egy ötvenágyas osztállyal. A 24 órás ügyelet akkor 22 órányi munkát jelentett, volt azonban előnye is, hiszen sokat lehetett tanulni. Körzetbe 1982. április 13-án kerültem, aznap szakvizsgáztam. Tehát több mint 37 évet dolgoztam a Trefort ­utcai rendelőben. A társadalombiztosításnál mondták a 1980-as, 1990-es években, hogy talán az országban az enyém a legnagyobb körzet. Bár voltak hivatalos körzethatárok, jelentőségük nem volt, akkoriban az jött be a rendelőbe, aki akart, mindenkinek lehetett receptet írni. Így szaporodott a létszám, elérte az 1800-at is. Az évek folyamán persze csökkent ez a szám, mivel egyre kevesebb gyermek született. Úgy számolom, hogy nagyjából 4 ezer újszülöttem volt, egészségügyi tekintetben az a 4 ezer gyermek az én kezem alatt nőtt fel.

– A körzettől meglepetésként kapott egy fényképalbumot is, amiben egykori és jelenlegi betegeiről készült fotók kaptak helyet. Felismerte mindegyiküket?

– Igen, mindegyikükre örömmel emlékszem vissza. Szépeket írtak, és azok a családok különösen kedvesek számomra, ahol az anyukát, az apukát és a gyermeküket is én kezeltem. A gyermekorvosi munkában az a legszebb, hogy családias, a családok hozzánőttek a szívemhez.

– Július 1-jével vonult nyugdíjba, de július 1-jén már a gyerekügyeleten szolgált. Egy orvos örökre orvos marad?

– Vegyesek az érzéseim. Örülök, hogy a jövőben több mindenre jut időm, ugyanakkor egy részt kitéptek a szívemből azzal, hogy befejeztem a napi munkát. Az orvosi mivoltomból kilépni nem igazán tudok, a tervek szerint hetente egy ügyeletet vállalok. A körzetemet dr. Márki Andrea veszi át, akivel együtt dolgoztam néhány évet a 90-es évek végén. 20-25 éve ismerjük egymást, boldog vagyok, hogy ő veszi át a betegeimet, tudom, jó kezekben lesz a jövőben is a körzet.

Névjegy

Dr. Fekete István Szegedről került Békéscsabára. Elmondta, feleségével, Idával egy évfolyamra jártak az egyetemen, ő volt az évfolyam legszebb lánya. Egy boncteremben ismerkedtek meg, óra közben figyelt fel arra, hogy ugyanolyan pecsétgyűrűt viselnek, és hogy mindkettejük monogramja F. I., sőt később kiderült, mindketten augusztus végén ünneplik születésnapjukat. A szakember fia, Gergely Szegeden, lánya, Katalin pedig Békéscsabán él családjával; a gyermekei négy unokával örvendeztették meg.