Héjasként is keresik

2024.09.12. 06:50

Töretlenül törik a diót Békésben, kevesen helyettesítik dejóval

Nyakunkon a diószezon, ez az egyik legegészségesebb gyümölcs, Békésben ugyanakkor nincsenek nagyobb ültetvények. A dió és a diófa ettől függetlenül nálunk is szimbólum, aki diófát ültet, az bízik a jövőben, illetve rengeteg helyen a diófa árnyékában tartották a nyár végi családi, baráti rendezvényeket. A diófáknál is számos kártevő ellen kell védekezni, és még akkor nem biztos, hogy a csonthéjon belül azt kapja az ember, amit vár.

Nyemcsok László

Ahogy mondják, ma elsősorban a nagymamák foglalatossága a diótörés, hogy legyen finom dióbél az unokáknak uzsonnára – például mézes dióként – vagy a süteményekbe. Lehet helyettesíteni dejóval, de az nem az igazi. Behán Andrásné újkígyósi őstermelő elmondta, 90 esztendősen is töretlenül töri a diót a gyerekeknek, unokáknak, a diós bejgli pedig kedvenc sütemény, és nem csak karácsonykor.

Grandmother,Collects,Walnuts,In,The,Garden.,Selective,Focus.,Food.
A diót továbbra is az egyik legegészségesebb gyümölcsként tartják számon Békésben
Forrás:  Illusztráció: Shutterstock

Kiszámolta, jobban jár, ha héjas diót vásárol

Azt már az egyik békéscsabai nagyáruházban mondta Hajdú Jánosné, hogy mindig figyeli a héjas dió árait. Kiszámolta, jobban jön ki – ha még van is munka vele – mintha dióbelet venne kilónként ötezer forint körüli áron. Ezzel kapcsolatban a Nemzeti Agrárgazdasági Kamaránál (NAK) kiemelték, a héjas dió piaca az elmúlt időszakban átalakult. Az apróbb és olcsóbb diót keresik a fogyasztók, ami a multik terjeszkedésének tudható be.

– A nagyméretű diókat – 34 mm felett – ugyanis nem tudják kis kiszerelésbe csomagolni az áruházak – hangsúlyozták az agrárkamaránál. – A magyar fajták azonban jellemzően nagyobb méretűek, nem ritka a 36-40 mm-es méret sem, amit az áruházláncok elsősorban lédig formában tudnak beemelni a kínálatba, a nagybani piacokon pedig 5-10 kilós kiszerelésben értékesíthető.

Még mindig sok az elhanyagolt dióültetvény

Bár az elmúlt 10 évben a támogatási konstrukcióknak köszönhetően jelentősen nőtt a hazai dióültetvények területe – a korábbi 6000 helyett ma már 9200 hektárt is meghaladó területen folyik diótermesztés az országban –, a termésmennyiség nem emelkedett. Sőt, a termésátlagok sok esetben a hektáronkénti 1-1,5 tonnát sem érik el, szemben a versenytársainkkal, ahol a 4-5 tonnás hektáronkénti átlag sem szokatlan.

Még mindig nagyon sok az elhanyagolt, a termesztéstechnológiát tekintve alacsony színvonalú dióültetvény, a jól művelt, prosperáló ültetvények nagysága 3000 hektár alatt van az országban. Ez utóbbiakban azonban – ahol intenzív körülmények között végzik a diótermesztést – a 3 tonnás átlag is elérhető.

Forrás: NAK/Lévai Zsolt

Kína a diótermesztésben is az élre tört

A hazai diótermesztés versenyképességének javítása érdekében jelentős fejlesztésekre van szükség az ágazatban, az adott termőhelyhez igazított fajtahasználat mellett nagy hangsúlyt kell fektetni a tavaszi védekezésre – a gombás, baktériumos betegségek, illetve a különböző kártevők ugyanis komoly gondot okoznak a dióültetvényekben. A hatékony növényvédelem érdekében fontos a jobban kezelhető koronaforma kialakítása, a rendszeres metszés, ami a termőrészek megújulását is folyamatossá teszi.

Érdekes, hogy a világ diótermesztésében a korábban nettó importőrnek számító Kína az élre tört, ma már éves szinten mintegy 1,4 millió tonnás termést takarítanak be a távolkeleti országban. A globális diópiacon az elmúlt évihez hasonló termésre van kilátás az idén is, bár a szárazság az ausztrál és a kaliforniai ültetvényeken mintegy 10-15 százalékos terméscsökkenéssel járhat.

A dejót még mindig kevesen ismerik Békésben

És hogy mi a helyzet Békésben a dejóval, vagyis a diópótlóval? A csabai piacon többekre rákérdeztünk, de csak mosolyogtak: de jó kérdés. Kevesen voltak, akik tudták, hogy mit tartalmaz. Valószínűleg így van ez jól. Azért utánanéztünk az interneten, egészséges táplálék a dejó, mivel szinte kizárólag természetes alapanyagokból áll: pörkölt napraforgóbélből, pörkölt búzacsírából, cukorból, aromából és antioxidánsból.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!