Fejlesztés

2024.09.16. 10:56

Befejeződött az Uhrin János utca aszfaltozása Gyulán

Újabb utat építenek pályázati támogatásból Gyulán. Befejeződött az Uhrin János utcában az aszfaltozás – közölte Facebook-oldalán dr. Görgényi Ernő, a város polgármestere.

Papp Gábor

Dr. Görgényi Ernő kifejtette, a Vidékfejlesztési Program pályázatának köszönhetően építhettek külterületi utakat az ott elő embereknek és vállalkozásoknak.

Uhrin utca, aszfaltozás, Gyula
Kiss Szabolcs önkormányzati képviselő és dr. Görgényi Ernő számolt be a beruházásról. Forrás: Facebook/dr. Görgényi Ernő

– A külterületen élő gyulaiakért is dolgozunk, az ő igényeik is fontosak számunkra. Hatalmas területen terül el városunk, 255 négyzetkilométeren. Mindig igyekszünk valamit tenni az ott élő mintegy kétezer gyulai polgárért. Az Uhrin János utcában 10 vállalkozás működik és 6 család él életvitelszerűen, számukra is kimondottan fontos volt ez a beruházás – fogalmazott a polgármester. – Az összesen 967 méter hosszúságú útszakaszt 445 méter hosszban 3 méter szélességben és 522 méter hosszban 4 méter szélességben újítottuk fel. A meglévő útalap kitermelése és a meszes talajstabilizáció után új útalapot építettek a szakemberek, melyre aszfaltburkolat került. Az út mellett fél méter széles zúzottkő-padkát alakítanak ki, emellett áthelyeznek 7 közvilágítási oszlopot, és felújítják a légvezetékeket is. A beruházás teljes költsége közel 174 millió forint volt. Korábban ugyanezen pályázat keretében újult meg a Pósteleki út, illetve három másik külterületi út is Bicerén, Sándorhegyen és az Ottlakai dűlőn.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!