Fontos segítség

2 órája

Ennyi barnakőszén támogatást kapnak a tél előtt a dél-békési települések

Erdős Norbert országgyűlési képviselő sajtótájékoztatón ismertette csütörtökön Orosházán, hogy a dél-békési települések számára mekkora rendkívüli önkormányzati támogatást nyújt a kormány. A politikus és a résztvevő polgármesterek beszámoltak a barnakőszén támogatások összegéről is.

Vincze Attila

Az októberi mandátumátvétel óta az első munkatalálkozón vettek részt a térség polgármesterei az orosházi Petőfi Művelődési Központban, ahol Erdős Norbert országgyűlési képviselő köszöntötte a megjelent településvezetőket. A politikus azt ígérte, hogy miképp az elmúlt két és fél évben, így ezentúl is mindenféle ideológiai és politikai állásfoglalás nélkül a legnyitottabban igyekszik együttműködni minden régi és új polgármesterrel, majd a képviselő rátért a barnakőszén támogatásokra.

barnakőszén támogatás, REKI, Erdős Norbert, polgármesterek, Dél-Békés
Erdős Norbert országgyűlési képviselő (középen) a térség településeinek polgármestereivel közösen ismertette a REKI-és a barnakőszén támogatások összegét Orosházán. Fotó: Vincze Attila

Óriási segítséget jelent a települések számára a tél előtt a barnakőszén támogatás

Mint Erdős Norbert ismertette, az alábbi települések kizárólag tüzelőanyagra használhatják fel az elnyert összegeket:

  • Almáskamarás 2 805 430 forintot nyert (470 mázsa barnakőszénnek felel meg)
  • Csanádapáca 2 302 510 forintot nyert (490 mázsa)
  • Gádoros 2. 936 875 forintot fordíthat a tüzelőre (625 mázsa)
  • Kardoskút ezúttal is tűzifára pályázott, melyre 1 89 660 forintot nyert, ez 66 köbméternek fának felel meg
  • Kaszaper 1 174 750 forint értékű, 250 mázsa barnakőszenet nyert a pályázaton
  • Medgyesegyháza 3 261. 106 forintot nyert (694 mázsa)
  • Nagybánhegyes 1 71 372 forintot nyert (228 mázsa)
  • Nagykamarás 2 924 810 forintot nyert (490 mázsa)
  • Pusztaottlaka 812 927 forintot nyert (173 mázsa)
  • Végegyháza 2 590 546 forintot nyert (434 mázsa).

A településvezetők egyenként számoltak be arról, ki mire költi a támogatásokat

Ezt követően a tájékoztatón rátértek azokra a településekre, amelyek egyaránt nyertek a barnakőszén, valamint a REKI-pályázaton is (rendkívüli önkormányzati támogatás). 

  • Erdős Norbert közölte, Kisdombegyháza 1179 449 forintot kap, melyből 251 mázsa barnakőszenet vásárolnak majd, a REKI-pályázaton pedig 2 754 375 forintot nyert el a település.  
  • Dinyés Ildikó, Dombegyház polgármestere elmondta, REKI-támogatásra 2 millió 200 ezer forintot kaptak, ez az összeg az iparűzési adó visszafizetésében nyújt segítséget majd, a barnakőszén esetében pedig 2 192 000 forintot nyertek, ami közel 200 családnak jelent könnyebbséget a télen.
  • Laczkó Tamás, Dombiratos alpolgármestere kiemelte, barnakőszén esetében 216 mázsát nyertek 1 14 984 forint értékben, melyet 59 család részére osztanak szét, a REKI esetében pedig 1 895 361 forintot kaptak a közüzemi számlák rendezésére, 354 362 forintot pedig az iparűzési adó visszafizetésére.
  • Páli Józsefné, Kunágota polgármestere elmondta, barnakőszénből 1025 mázsa támogatást kaptak 6 118 225 forint értékben, ez több száz családnak elég a településen. A község a REKI-támogatást illetően 784 642 forintot kapott, amit a közüzemi számlák rendezésére fordítanak. 
  • Nagy Csaba, Lőkösháza alpolgármestere arról számolt be, hogy a REKI-pályázaton 1 300 000 forintot nyert el a település, melyet a számlák kifizetésére költenek majd, míg barnakőszén támogatásból 1 597 660 forintot kaptak, amit az önkormányzat 672 ezer forinttal egészít ki, a tüzelőt mindenki számára eljuttatják karácsonyig. 
Számos dél-békési település vezetője, köztük Orosháza polgármestere is elmondta, a REKI-támogatások az önkormányzatok működőképességéhez nagymértékben hozzájárulnak. Fotó: Vincze Attila
  • Murányi Zsolt János, Magyarbánhegyes polgármestere kifejtette, REKI-pályázatot nyújtottak be a közüzemi díjtartozások rendezésére, melyre 1 061 498 forintot fordíthatnak, valamint nyertek barnakőszén támogatást is, ami 2 490 470 forintot jelent, melyből 530 mázsa tüzelőanyagot vásárolhatnak.
  • Dús László, Magyardombegyház alpolgármestere ismertette, hogy REKI-támogatásra 1 637 655 forintot nyertek, amit elsősorban a közüzemi számlák kiegyenlítésére szeretnének fordítani, barnakőszén támogatásra pedig 610 870 forintot, amit a lakosságnak egyformán szeretnének szétosztani. 
  • Varga Gábor, Medgyesbodzás polgármestere elmondta, 1 729 232 forintot nyertek a barnakőszén pályázaton, ami 368 mázsa tüzelőre elég, ezt az önkormányzat 798 000 forint önerő bevonásával kiegészítette, így sikerült 400 mázsa szenet vásárolniuk. A település a REKI-pályázaton 3 654 947 forintot kapott, ebből közüzemi díjtartozásra 2 millió 300 ezer forintot nyertek el, helyi iparűzési adó visszatérítés befizetésére pedig 1 354 497 forintot fordíthatnak. 
  • Kaczkó Pál, Pusztaföldvár polgármesterének beszámolójából kiderült, hogy a REKI-pályázatból 31 400 000 forintot kaptak, amely elengedhetetlen volt az önkormányzat működéséhez. Tüzelőanyagként 400 mázsányi barnakőszenet nyertek el, melyből egy-egy család maximum 10 mázsát kaphat.
  • Mákos Árpád, Battonya polgármestere is örömét fejezte ki a támogatások kapcsán, bízik benne, hogy a kormány továbbra is segíti a nehéz helyzetbe került dél-békési településeket. 
  • Annus István, Békéssámson polgármestere hangsúlyozta, ők kétmillió forint REKI-támogatást nyertek el, így meg bírják valósítani, hogy a helyi óvodára 7,5 millió forintból napelemeket telepíthessenek. 
  • Lantos Zoltán, Kevermes polgármestere megjegyezte, a támogatásnak azért is örülnek, mert az elmúlt időszakban az orosz-ukrán háborúnak is köszönhetően a terményárak nagyon alacsonyak voltak, és azok a mezőgazdasággal foglalkozó befizetők, akik a helyi iparűzési adó jelentős részét adják, csak kisebb összeget tudtak az önkormányzat számlájára befizetni, így a REKI-támogatásból 4 28 000 forintot nyertek el. 
  • Farkas Norbert, Mezőkovácsháza polgármestere kifejtette, 5 923 837 forintot kaptak, melyet közüzemi számlákra fordítanak majd. 
  • Zsura Zoltán, Tótkomlós polgármestere kiemelte, 21 millió 651 ezer forint REKI-támogatást nyert el a város, amelynek jelentős részét az iparűzési adó visszafizetése mellett a különböző pályázatok önerő költségére fordítanak.

Orosháza több mint 200 millió forintos támogatásban részesült

Végezetül Orosháza polgármestere, Raffai János következett, aki elmondta, az önkormányzat 400 millió forint rendkívüli támogatást igényelt, melyből 204 millió forintot kaptak meg, mely összeg szerinte levegőhöz juttatja a város költségvetését. Megjegyezte, hogy az iparűzési adóval kapcsolatos és egyéb kiadások rendkívül megterhelték a büdzsét. Mint fogalmazott, pályázati forrásokat is vissza kell fizetniük, és ha ez a támogatás nem lenne, akkor akár az önkormányzat működése veszélybe kerülhetett volna. A pénzt egyébként főleg közüzemi tartozásokra, munkabérekre, illetve élelmezésre is költik. Hozzátette, hogy a támogatással a helyi költségvetés december 31-ig stabillá vált.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!