Tervezés

2 órája

Békéscsaba és Berettyóújfalu között tervezik a 2x2 sávos utat

Eldőlt, kik tervezhetik meg Békéscsaba és Berettyóújfalu között a 2x2 sávos út első szakaszait – írja a magyarepitok.hu. A több, mint 37 kilométernyi útvonalon két új Körös-híd is épülhet. Békéscsaba és Berettyóújfalu között a 2x2 sávos út komoly előrelépést lehet megyénk számára.

Papp Gábor

Győztest hirdetett az Építési és Közlekedési Minisztérium a mintegy 1 évvel ezelőtt kiírt engedélyes és kiviteli tervekre vonatkozó pályázaton, melyek alapján a Békéscsaba és Berettyóújfalu között haladó 47-est fejleszthetik 2x2 sávos úttá. Mindez összhangban van azzal, hogy a múlt héten Lázár János építési és közlekedési miniszter Debrecenben bejelentett infrastruktúra-fejlesztési csomagjában is szerepel a projekt – számolt be a magyarepitok.hu a hírről.

Békéscsaba és Berettyóújfalu, útépítés, tervezet
Békéscsaba és Berettyóújfalu között a 2x2 sávos út építésének lehetőségei.  Forrás:  Illusztráció: Shutterstock

Békéscsaba és Berettyóújfalu: a 47-es utat tervezik autópályává tenni

A tárcavezető kifejtette, a 47-es főutat tervezik autópályává építeni, aminek a legvalószínűbb forgatókönyve, hogy 2026 és '29 között Békéscsaba és Szeghalom között megkezdődhet a négysávosítás.

A magyarepitok kiemelte, Berettyóújfaluig már megépült Debrecenből az autópálya, az M35-ös köti össze a két várost, így a fennmaradó útvonalon egy több, mint 37 kilométeres szakasz megtervezésére keresték a vállalkozókat 4 részprojektben:

  1. rész: Körösladány, elkerülő út; 
  2. rész: Köröstarcsa, elkerülő út; 
  3. rész: Mezőberény, elkerülő út; 
  4. rész: Mezőberény - Békéscsaba közötti szakasz engedélyezési és kiviteli tervének elkészítése.

A közbeszerzés mind a négy részprojektben eredményes lett, összesen mintegy nettó 4,116 milliárd forint értékben dolgozhatnak majd a tervezőirodák.

A körösladányi elkerülő

Ezt a szakaszt az Utiber Kft. tervezheti meg, nettó 1,584 milliárd forintért.

A Körösladányt elkerülő új, egybefüggő nyomvonalon tervezett 2x2 sávos, emelt sebességű főútja teljeskörű engedélyezési terveinek, szükséges engedélyeinek megszerzéséhez szükséges dokumentumok elkészítése, az építési engedélyek megszerzése, valamint a teljeskörű kiviteli tervdokumentáció elkészítése a nyertes feladata, hozzávetőlegesen 12 km hosszon.

A tervező feladatát képezi továbbá a meglévő Berettyóújfalu mérnökségi telep bővítésénektervezése és engedélyeztetése is. A 800 nap alatt megvalósítandó fejlesztés várható mennyiségei:

  • egy különszintű csomópont; 
  • két szintbeni csomópont; 
  • egy vasút feletti műtárgy; 
  • egy legalább 30 méter támaszközű, 2x2 sávos új országos közúti híd a Sebes-körös felett; valamint 
  • hozzátevőlegesen 5 km új, 2x1 sávos bekötő út a 4234 sz. összekötő úthoz kapcsolódóan.

A köröstarcsai elkerülő

Itt az Utiber Kft. konzorciumban dolgozik a Pannonway Kft.-vel, összesen nettó 993 millió forintos ajánlattal nyerték meg a munkát.

A Köröstarcsát elkerülő új, egybefüggő nyomvonalon tervezett 2x2 sávos, emelt sebességű főút kialakítása a tervező feladata, nagyjából 4,5 km-en, valamint a 47-es főút 2x2 sávra való bővítése 4,4 km-en. Az engedélyezési tervek, engedélyek megszerzése, valamint a teljeskörű kiviteli tervdokumentáció elkészítése is a győztes ajánlattevőt terheli. A 800 nap alatt megvalósítandó fejlesztés várható mennyiségei:

  • egy különszintű csomópont; 
  • két szintbeni csomópont, jellemzően turbó körforgalomként; 
  • egy legalább 30 méter támaszközű, 2x2 sávos új, országos közúti híd a Kettős-körös felett; 
  • oldalanként 1-1 tengelysúlymérő állomás; valamint 
  • egy kombinált vadátjáró.

A mezőberényi elkerülő

Ezt a részprojektet a Pannonway Kft. egyedül tervezi meg, a munka értéke mintegy nettó 651 millió forint.

A Mezőberényt elkerülő új, egybefüggő nyomvonalon tervezett, 2x2 sávos, emelt sebességű hozzávetőlegesen 8,3 km hosszú főút tervezése és engedélyeztetése és a teljeskörű kiviteli tervdokumentáció elkészítése a nyertes feladata. A 700 nap alatt megvalósítandó fejlesztés várható mennyiségei:

  • két különszintű csomópont és
  • egy vasút feletti műtárgy.

A Mezőberény-Békéscsaba gyorsforgalmi út

A közbeszerzés nyertese a negyedik részprojektben az UNITEF'83 Zrt. lett, egy nettó 888 millió forintos ajánlattal.

A Mezőberény és Békéscsaba között új, egybefüggő nyomvonalon tervezett, 2x2 sávos, emelt sebességű főutat szükséges kialakítani, nagyjából 5,2 km-en, illetve a 47-es főút 2x2 sávra való bővítését megtervezni 3,2 km-en. Ennek során a teljeskörű engedélyezési tervek, engedélyek, valamint a teljeskörű kiviteli tervdokumentáció elkészítése is a feladat része. A 700 nap alatt megvalósítandó fejlesztés várható mennyiségei:

  • egy különszintű csomópont az M44 gyorsforgalmi úthoz kapcsolódóan és
  • két szintbeni csomópont, jellemzően turbó körforgalomként.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!