Szemeteseket gyújtott fel

10 órája

Egy békési rongáló esete az éber rendőrökkel

Szemeteseket gyújtott fel egy férfi Békésen. Egy idei, májusi éjszakán fél 2 körül dobált égő csikkeket hét konténerbe, de nemcsak ő volt az utcán, hanem rendőrjárőrök is, akik hamar elfogták. Rongálás miatt emelhetnek vádat ellene.

Nyemcsok László

Forrás: Illusztráció: Shutterstock

Békésen, a Szarvasi utcán május 26-án éjjel 1 óra 40 perckor járőröző rendőrök vették észre, hogy ég négy szemetes konténer. A papír, műanyag és üveg gyűjtésére kitett szelektív hulladékgyűjtőket a két perc alatt megérkező tűzoltók eloltották.

Nem sokkal ezután a helyi tűzoltóparancsnok szólt a rendőröknek, hogy a Szánthó Albert utca és a Karacs Teréz utca sarkán is ég három kuka. Kiderült, hogy nem véletlenül gyulladtak meg, egy férfi dobált beléjük égő csikkeket. Nem jutott messzire, egy óra sem telt el és a rendőrök megtalálták a város utcáin céltalanul sétálgató embert.

A férfi nem tagadta, hogy mindkét helyen ő okozott tüzet, amivel 450 ezer forint kárt okozott. A Békési Rendőrkapitányság rongálás miatt büntetőeljárást indított ellene. A történtek körülményeinek vizsgálatát a rendőrség befejezte, és az ügy iratait vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségre.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában