Emberölés a vád

2 órája

Kedden kezdődik a csabai hotelben történt halálos késelés tárgyalása

Jövő héten kedden megkezdődik a Gyulai Törvényszéken annak a büntetőügynek a tárgyalása, amelyet az egyik békéscsabai hotelban, tavaly augusztusban történt halálos késelés miatt indítottak. A tragédiában, a késelés következtében hazánk egyik legismertebb küzdősport edzője hunyt el.

Papp Gábor

A bíróság a röviden összefoglalt vádiratról is tájékoztatta szerkesztőségünket. Eszerint a halálos késelést megelőzően az elsőrendű vádlott 2023 augusztus 15-én társaságával egy hotelben tartózkodott, ahol az elfogyasztott alkohol hatására hangoskodni kezdett, agresszívan reagált, amikor a közeledő záróra és az ittassága miatt a pincér már nem akarta kiszolgálni. 

késelés, tárgyalás, edző, meggyilkolt
Gyertyák égnek a halálos késelés helyszínén: sokan szerették és tisztelték a meggyilkolt küzdősport edzőt. Fotó: Beol-archívum

Késelés: már korábban is fenyegetőzött a férfi

A felszolgáló megijedt és kérte a szálloda recepciósát, hogy értesítse a sértettet, aki a hotelben biztonsági feladatokat is ellátott. A sértett kiérkezésekor találkozott a hotel egy másik alkalmazottjával, aki szintén szóváltásba keveredett korábban az elsőrendű vádlottal, és az alkalmazott közölte vele, fejével az elsőrendű vádlott felé biccentve, hogy ő az a személy, aki miatt ki kellett jönnie, továbbá azt is elmondta, hogy az elsőrendű vádlott őt késeléssel fenyegette.

A barátnő nem akarta odaadni a kést

Ezzel egyidőben az elsőrendű vádlott és párja veszekedésbe kezdtek, mivel a barátnő próbálta megakadályozni, hogy az elsőrendű vádlott elvegye tőle a zsebe szélére rögzített bicskát. Miután a dulakodás során mégis sikerült a szúróeszközt az elsőrendű vádlottnak megszereznie, elindult a bejárat felé, ahol útközben összetalálkozott a sértettel. A sértett megkérdezte tőle, hogy miért kell itt balhézni, majd két alkalommal kézfejével fejen ütötte. Az elsőrendű vádlott az ütések hatására a földre esett, ekkor a sértett felhagyott a bántalmazásával. Ezt követően az elsőrendű vádlott elővette a bicskát, és több alkalommal megszúrta a sértett lábát. A sértett igyekezett a szúró mozdulatokat hárítani, átbillent a földön fekvő helyzetbe kerülő az elsőrendű vádlotton, és ökölbe szorított kézzel több alkalommal fejen ütötte őt, majd megpróbálta kivenni a kezéből a kést, azonban az elsőrendű vádlott kibújt a szorításával és mellkason szúrta a sértettet. 

Próbáltak segíteni

A hotel alkalmazottja próbált a sértettnek segíteni, megrúgta, majd sörös üveggel megütötte az elsőrendű vádlottat, aki azonban még egyszer arcon szúrta a felállni akaró sértettet. Eközben az elsőrendű vádlott barátnőjének hívására visszaérkezett a társaság, akikkel korábban italoztak, és az elsőrendű vádlott a másodrendű vádlott kíséretében elhagyta a hotelt, aki segített neki elrejtőzni. A szálloda egyik alkalmazottja mindeközben értesítette a mentőket és a rendőrséget. A sértett az őt ért sérülések miatt kialakult vérveszteség következtében a kórházba szállítását követően elhunyt. A vádlottnak emberölés és más bűncselekmények miatt kell felelnie a Gyulai Törvényszék előtt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában