Kalandot keresett: a Kanári-szigeteken találta meg számításait

– Tősgyökeres békéscsabai, itt született, itt járt iskolába és a városban dolgozott. Még mielőtt hátára kapta volna a hátizsákját, mivel foglalkozott itthon?

– Szerepjátékboltot vezettem, de voltam már DJ is az egyik helyi szórakozóhelyen majd egy bányászcégnek dolgoztam. Itt mintákat gyűjtöttem, analizáltam és adatrögzítésekkel foglalkoztam.

– Ekkor döntött úgy, hogy otthagyja ezt a munkát és Angliába költözik, igaz?

– Így van.

– Mi volt az indok, ami miatt belefogott az utazásba?

– Kalandvágyból indultam, látni akartam a világot. De bizonyítani is akartam. Sokan mondták, hogy nem tudom megcsinálni és nem vagyok alkalmas arra, hogy ott éljek egyedül. Sokan megélhetésből mentek ki akkoriban, én nem ezek közé tartoztam.

– Mivel foglalkozott ott?

– Mindennel. Legalább húsz különböző munkahelyem volt. A teljesség igénye nélkül: dolgoztam farmon, francia cukrászdában, autóbontóban, roncstelepen és bojlergyárban.

– És ezek után hogyan lett majdnem négyezer kilométerrel messzebb búvárfotós?

– Úgy, hogy Angliából is elegem lett hat év után. Nem jöttek be a számításaim, nem szerettem a helyet ahol laktam, nehezen léptem egyről a kettőre. Úgy gondoltam addig kell dobni a kockával, amíg hatosra nem fordul. Eldöntöttem, hogy délre veszem az irányt, a Kanári-szigetekre.

– Itt álljunk meg egy pillanatra! Hogyan sikerült ekkora távolságból egy olyan helyen munkát találnia, ahol még sosem járt? Ráadásul úgy tudom, hogy fotósnak ment Spanyolországba, de még fényképezőgépe sem volt...

– Így van. Interneten láttam egy hirdetést, hogy fotóst keresnek Spanyolországban turisztikai célra hotelekbe. Az életben nem fotóztam semmivel, azt sem tudtam, hogy működik egy kamera. De egy internetes, Skypeon történő állásinterjún azt mondtam, hogy fotós vagyok több éves tapasztalattal és ezt elhitték. Nagyon kellett a munka, a csillagot is lehazudtam volna nekik az égről.

– Nem kértek semmilyen végzettséget vagy referencia anyagot?

– Nem kértek semmit, egy fiatal, kedves hölgy interjúztatott, azóta is az egyik legjobb barátom, Elena Rojo-nak hívják. A beszélgetések során szimpatikusak lettünk egymásnak és felvettek. Kirepültem rá három napra és munkába álltam.

– Ekkor még szó sem volt búvárkodásról, igaz?

– Nem, az később alakult így. Gyorsan vettem egy fényképezőgépet és ismerkedtem vele, hogy legalább tudjam melyik gomb mire való.

– Mi volt a feladata?

– Hotelben kellett dolgozni naphosszat, sokszor három műszakban , hat napot a héten. Az ott nyaraló turistákat kellett rávenni fotózásra, majd a leszerkesztett anyagot eladni nekik. Nagyritkán fotóztunk esküvőket, éttermeket és különböző eseményeket is.

– Ekkor még be sem tette a lábát a vízbe..,

– Rengeteg szigeten megfordultam és egyszer amikor Gran Canarian sétálgattam megláttam, hogy az egyik medencében búvárok merülnek. Megkérdeztem őket, hogy mit csinálnak? Megmondták, hogy ingyenes próbamerülést tartanak a medencében, és ha akarom kipróbálhatom.

… és gondolom élt a lehetőséggel.

– Dehogyis! Mondtam nekik, hogy hagyjanak engem a medencével, én az óceánba akarok menni. Megbeszéltük a részleteket és velük tartottam. Egyből beleszerettem, az első merülésemnél egy bébi angyalcápa mellé landoltam. Fenomenális élmény volt. Mondhatni az első alkalom felér egy komplett űrutazással. Az az, amit sose felejtesz el...

– A vizsgákat hol szerezte meg?

– Gran Canarian után a cég Playa Blanca városába küldött a Rubicon Palace Hotelba dolgozni és egy ottani búvárcégnél kezdtem el a vizsgákat megcsinálni, közben pedig fotóztam tovább, végeztem a munkámat. Azután már turistákat vittem búvárkodni és a két munkát egymás mellett csináltam, vagy éppen szezontól függően felváltva. Végül úgy döntöttem hogy a víz alatti fotózás és a buvármesterkedés lesz a főirány. Most már több mint négy éve készítek fotókat az óceán mélyén vagy újrakeresztelem az arra méltóakat akik éppen arra járnak és van merszük kipróbálni.

– Kicsit mesélne arról, hogy ott milyen az élet? Milyenek a helyiek, milyen kívülállóként ott élni?

– Ott igazából mindenki kívülálló és senki sem az. Szerte a világból élnek ott emberek, senkit nem érdekel, hogy te milyen nemzetiségű vagy. A lényeg az hogy dolgozz jól és légy vidám, meg jófej. Senki sem stresszel a nagyvilágban folyó dolgok miatt. Sokszor mondjuk, hogy a Kanári-szigetek olyan az élet, mintha egy buborékban élnénk. Semmit sem látunk a kinti világból, a tévét meg szinte csak a foci miatt nézik az emberek. A helyiek szörnyen kedves emberek, nagyon lazák és jó humorúak. Bár az is biztos, hogy nem szakadnak meg a kemény munkától, szeretnek kicsit Pató Pál urasan élni.

– Ahogy említette is, ön egy turistaparadicsomban él. Gondolom más az élet egy ilyen helyen, mint mondjuk egy városban.

– Más az élet, de szigetenként változó. A munkák 90 százaléka a turizmusban van, a helyiek ebből keresnek pénzt. Általában karbantartók, kertészek, szakácsok, pincérek azok akikkel Dunát lehetne rekeszteni. A fotósokról meg masszőrökről nem is beszélve. De itt is vannak nagyvárosok, ahol meg hasonló az élet, mint amihez hozzászokott az ember.

– Visszakanyarodnék a búvárkodáshoz egy gondolatnyit. Ez nem egy átlagos munka, milyen veszélyei vannak?

– Hatalmas felelősségünk van, nem csak magunk, de még inkább a kezdő merülők felé. De ha betartod a szabályokat és elővigyázatos vagy, illetve felismered az esetlegesen felbukkanó problémákat, úgy nagy baj nem lehet. Ezek nagy részét már rutinból kezeli az ember, főleg ha már több éve dolgozik. Egy idő után a jó búvároktató már szárazon is látja, hogy kivel lehet probléma és így nem nehéz azt megelőzni.

– Hét évig élt Angliában, öt évig a Kanári-szigeteken. Mi a következő állomás?

– Szeretem a változatosságot, ami miatt ide jöttem azt megkaptam. Rengeteget tanultam és sok új barátot is szereztem. Ha minden jól megy legközelebb a Vörös-tenger habjait fogom szelni, de az sincs kizárva, hogy Thaiföldre megyek csobbanni. Ki tudja? Majd a kocka megmondja. (nevet) De természetesen továbbra is szeretnék búvárkodással és fotózással foglalkozni, nagyon távlati tervként esetleg barlangbúvárkodás jöhet még szóba, de ahhoz nagyon fel kell kötni a gatyát.

– Akkor hamarosan a kezébe veszi újra a kockát?

– Igen, ismét dobásra kerül a sor.

– Végezetül, van valamilyen tanácsa annak, akik hasonló kalandra adja a fejét?

– Azt ajánlom mindenkinek, hogy próbálja ki magát és járja a világot amíg fiatal és nincsen sok kötelezettsége. Segít más perspektívából látni a világot, megtanul az ember nem csak kifelé bámulni, hanem befelé is nézni. Menjenek, ismerkedjenek meg más kultúrákkal és szokásokkal. A saját szemünkkel kell látni mennyire sokszínűen csodás kultúrák léteznek ezen a planétán. De sose lesz könnyű dolguk, bármibe is fognak.

Ha kíváncsi Tímár Károly felvételeire ide kattintva megtekintheti gyűjteménye egy részét, Youtube-csatornáján pedig a többi videóját is megnézheti.További információkat a csabai búvárról saját honlapján tudhat meg.