Immár fél évszázada működteti a háttérből a Jókai színházat

– Hogyan jött az ötlet, hogy egy fiatal dombiratosi fiú a színházban próbáljon szerencsét?

– A véletlennek köszönhető. Fiatalon, munkát keresve indultam el a fővárosba, ahol összetalálkoztam egy helyivel, aki azt mondta, menjek a Vígszínházhoz, oda keresnek díszletezőt, világosítót. Mentem is, de ott meg azzal fogadtak, hogy ma nem jó, mert nincs bent a műszaki vezető, próbálkozzak holnap. Este megint összetalálkoztam egy ismerőssel, aki meg a Jókai színházban dolgozott. Ő aztán elmondta, hogy felesleges a Vígszínházban keresgélnem, mert olyan munkát a Jókaiban is adnak. Nekem meg ennyi elég is volt, és már indultam is vissza Csabára.

– Itthon azonnal állást kapott?

– Bejöttem az akkori műszaki vezetőhöz, Máthé Ferenchez, ő aztán bemutatott Miszlay Istvánnak, az akkori igazgatónak, aki szintén falusi volt, és szívesen alkalmazott hasonló munkaerőt, így azonnal fel is vett. A gyakorlati évem alatt minden műszaki szakterületet végig kellett járnom, aztán díszletező lettem, utána gondnok, majd színpadmester, most meg műszaki csoportvezető. Ebbe aztán minden beletartozik.

– A kezdetekről beszélne?

– Nagy élmény volt például, amikor a gyulai várban, a várszínházban megkértek rá, hogy esténként másodmagammal ügyeljek. Életem egyik legjobb döntése volt, hogy elvállaltam. Falusi gyerekként egyszer csak olyan helyen ehettem például vacsorára a kolbászt, ahol néhány száz évvel azelőtt mondjuk Mátyás király fia is ülhetett.

– Vidékre is jártak?

– Igen, sőt, ez volt az egyik olyan dolog, amit nagyon szerettem. Ezt mi úgy mondtuk, „tájolni” megyünk. Egyszer például Nagybánhegyesen lett volna előadásunk. Mi mentünk is, de Magyarbánhegyesen keresztül vezetett az út, és mikor odaértünk, ott szépen megálltunk, hogy akkor most megérkeztünk. Ott persze nem tudtak rólunk a helyiek, hívták is azonnal a tanácstitkárt, hogy milyen dolog, hogy nem figyelt, hogy aznap jövünk, és előadás lesz a településen. Mi meg szépen elkezdtünk kipakolni, építeni a színpadot. Aztán kicsivel később kiderült, hogy mi néztük el a dolgot, de hogy a helyiek se maradjanak előadás nélkül, aki szeretett volna, az utánunk jöhetett egy busszal a szomszéd faluba, Nagybánhegyesre. Így aztán végül azok is megnézhették a színdarabot, akiknél ez eredetileg tervben sem volt.

– Jól tudom, hogy a műszaki munkák mellett színészkedett is?

– Sosem gondolkoztam azon, hogy színészkedésre adjam a fejem, de statisztaként szerepeltem darabokban. Régebben ugyanis nem voltak színiiskolások, és mivel mi ott voltunk a színpad körül, az akkori igazgató kitalálta, hogy akkor a darab alatt ne tétlenkedjünk órákat, hanem vállaljunk mi is részt a játékban.

– Az eltelt évtizedek alatt hívták máshová, kacsingatott másfelé?

– Hívtak sokfelé, de nem mentem soha, maradtam. Nekem sokat jelent, hogy például nyáron mindennap van program, vagy hogy sokan ismernek, és ismerősként tudok elbeszélgetni a helyiekkel. Szerintem Békéscsaba egy nagyon is élhető hely, szeretem a várost és az itteni embereket.

Névjegy

Bojczán István 1954. augusztus 4-én született Battonyán. 1971-ben végzett a 305. Sz. Ipari Szakmunkásképző Intézetben, 1983-ban képesítést szerzett a Színház- és Filmművészeti Főiskola felsőfokú színházi műszaki tanfolyamán, színpadtechnika szakon, majd pályája során később is számos szakmai tanfolyamon fejlesztette tovább tudását. Bojczán István jelenleg a Békéscsabai Jókai Színház műszaki csoportvezetője.